| 3 Híreink : "...és rajtuk ki segít?" Egyszülős családok helyzete a mai Magyarországon |
"...és rajtuk ki segít?" Egyszülős családok helyzete a mai Magyarországon
2007.11.08. 22:59
Elnökünk meghívott előadóként a saját élettörténetén keresztül mutatta be azoknak az egyszülős családoknak a helyzetét, akik gyermektartást sem kapnak
Nagyon sokszor álmodoztam arról:
egyszer nagyon sok ember elé kiállhatok, és szót emelhetek az egyszülős családokért.
Álmom teljesült, hiszen itt lehetek Önök előtt.
Kicsit félek attól, hogy kifelejtek valami nagyon fontosat, félek attól, hogy elszorul a szív és megcsuklik a hang, ha megemlítem sorstársaim, vagy a magam kínszenvedéseit, megaláztatásait, örömeit és bánatait, melyek együtt járnak a gyermekek egyedüli felnevelésében.
Ki vagyok én?
Érintett vagyok. Szegény vagyok, gyermekeimmel együtt hajléktalan vagyok. Közalkalmazottként tisztességesen dolgozó nő vagyok.
Egy anya vagyok a sok közül. Egy anya, aki 9 éve próbálok harcolni, először elszigetelten, magányosan a gyermekeim érdekeinek megvédéséért, az elszegényedés a kiszolgáltatottság ellen, majd alakítottam egy egyesületet, melyben megpróbálom összefogni azokat a szülőket, melyek hasonló helyzetben kénytelenek élni az életüket, mint én.
Azt mondták, beszéljek arról, hogy hazámban milyen támogatottságot élveznek az egyszülős családok.
Azonnal be is fejezhetném a beszámolómat egy mondattal: nincs konkrét támogatási rendszer, mely kifejezetten az egyszülős családok problémáival foglalkozna.
Ma Magyarországon megközelítőleg 650.000 gyermek él egyszülős családban.
Nagyon nagy szám.
S, ha azt mondom, hogy ebből cca. 200.000 gyermek él a szegénységi küszöb alatt, akkor nyugodtan azt gondolhatják, túlzok. Pedig ezek hozzávetőleges, nagyon szerény számok.
Próbáltam a Központi Statisztikai Hivataltól adatokat lekérni három egyszerű kérdésben, miszerint ma Magyarországon hány egyszülős család él, mennyi azon gyermekek száma, melyek egyszülős családokban élnek, és hány gyermek él ezekben a családokban a szegénységi küszöb alatt?
A válasz magáért beszél: nincs adat ezekre a kérdésekre. Nincs igény még arra sem, hogy felmérjék, hányan is vagyunk. Statisztikai adatainkat így egyéb forrásokból, nem közvetlen statisztikákból nyertük.
Ismerni kell azt a tényt, mi is ma Magyarországon a legnagyobb problémája az egyszülős családoknak.
Elsődlegesen, és talán az egyik legfontosabb a gyermektartás behajthatatlansága, ha a családot elhagyó szülő nem hajlandó fizetni.
Nem hajlandók fizetni, hiszen ezek az emberek haragszanak volt párjukra, s úgy gondolják, a gyermektartás összege a volt társ pénztárcáját duzzasztaná. Eszköznek tekintik a gyermekeiket abban a hadjáratban, melyet elfuserált életük megbosszulására indítottak.
A mai Magyarországon nincs eszköz, nincs lehetőség a gyermektartás behajtására. Természetesen fordulhatunk bírósághoz, rendőrséghez, ahol 1-2 éven belül! Igen, igen, 1-2 éven belül ítélet is születhet, mely a vádemelés 1-2 évre való felfüggesztésétől egészen a felfüggesztett - fogházbüntetésig terjedhet. (még nem találkoztam olyan esettel, ahol tényleges börtönbüntetés lett volna a kiszabott büntetés.) De, ha lenne is tényleges szabadságvesztés, az sem oldana meg semmit. A tisztességesen dolgozó emberek adóforintjait költenénk el az elzárt egyén eltartására, s a gyermekek továbbra is nélkülözni kénytelenek.
Sokan ágálnak az ellen is, hogy büntető bíróságok tárgyalják ezeket a cselekményeket, hiszen sokan úgy gondolják, a gyermektartás nem fizetése polgári peres ügy, két magánszemély tartozik-követel vitája, nem egyéb.
Vitatkoznék ez ügyben bárkivel, hiszen a gyermek jogairól van szó, melyet nagyon sok nemzetközi egyezmény védeni próbál. A gyermek nem tehet semmiről, de ha már életre hívták, szükséges az ellátásáról gondoskodni, mert erre önmaga nem képes. És ez nem csak erkölcsi, hanem büntethető felelősség kérdése is kell hogy legyen.
S mi köze két ember és gyermekeik vitáinak az államhoz, a törvényekhez?
Nemzetközi egyezmények sora szólítja fel az államokat az aktív magatartásra, ha a gyermekek nevelése veszélybe kerül.
Eszembe jut egyik – másik társam története, ahol abban a rettegésben neveli napjainkban is gyermekeit, hogy a gyermektartás hiánya miatti szegénységében egyetlen lehetőségnek tekintette a HIVATAL a gyermekek elszakítását az őket nevelő szülőtől.
Azóta ezek a szülők meg sem mernek szólalni, nem mernek segítséget kérni, mert rettegnek, hogy beszűkült anyagi lehetőségeik miatt elveszítik gyermekeiket.
Nem állítom, hogy ezek a történetek mindennaposak, de nagy számban előfordulnak.
Létesített az állam Gyermekjóléti Szolgálatokat, Családsegítő Szolgálatokat.
Nagyszerű kezdeményezés. Csak nem azt teheti, amire a józan paraszti ésszel gondolkodó állampolgár gondolhat.
Emlékszem még, és bocsánat, hogy saját tapasztalataimat osztom meg Önökkel, szóval emlékszem még, amikor kilakoltatásunk előtt a Gyermekjóléti Szolgálat támogató levelekkel bombázta a lakást fenntartót, hogy gyermekeimet becsületesen nevelő, dolgozó anya vagyok, kire soha semmiféle panasz nem érkezett, kinek komoly összegű gyermektartásdíj kint levősége az oka annak, hogy fizetésképtelen.
A támogatások figyelmen kívül hagyásával ítélet született, el kell hagynom a lakást.
Krízis helyzetemben ésszerűtlenül rohangáltam a különböző állami hivatalokhoz, érdemi segítség azonban sehonnan nem érkezett. Mennünk kellett 3 gyermekkel a 43 négyzetméteres, kicsi, de összkomfortos lakásból egy 34 négyzetméteres félkomfortos lakásba. Tartozásainkat pedig – mivel dolgoztam, a fizetésem felének letiltásával behajtották.
És itt álljunk meg egy polgári szóra!
Adóságainkat, mert becsületesen dolgozom, letiltották. Senkit nem hatott meg, hogy egyedül, segítség nélkül nevelem a gyermekeimet, tőlem letiltható volt az adóság, így be is hajtották….
Volt férjemnek nincs bejelentett munkahelye (bár feltételezem valamiből Ő is él), tehát a követelés behajthatatlan marad.
Néha megkérdezik tőlem, milyen segélyeket kapok.
Szeretném leszögezni, nem segélyekért ácsingózó állampolgár szeretnék lenni, de ha esetleg mégis, akkor természetesen fizetésem már olyan, ami szerint nem férek a segélyezési körbe.
Nettó fizetésem nincs 100.000.- ft ( 400 euró), ebből iskoláztatom, etetem, ruházom gyermekeimet.
Fényűzően élek?
Ugye Önök is ismerik a szlogeneket, miszerint a gyermek a jövőnk?
Ha Ők a jövő nemzedék, akkor nem kutya kötelességünk a saját önös érdekeinkből fakadóan is megvédenünk gyermekeinket?
Tapasztalataim szerint számos családban működik is a dolog.
A szülők elválnak, képesek továbbra is a párbeszédre, a gyermek nem szenvedi meg a szeretet, a gondoskodás, az anyagi javak hiányát. Ez lenne az etalon, a példa értékű elvált családmodell.
De mi van azokkal a gyermekekkel, ahol a két szülő még az alapvető dolgokban sem tud egyezségre jutni, ahol az anyagi javakat, vagy a bosszú érzését is előbbre teszik a gyermek érdekeinél?
Ott a gyermek mentálisan sérül, tanulmányaiban nem tud úgy kiteljesedni, mint egy érzelem gazdag környezetben, hiszen akik számára a legfontosabbak, azok fordulnak egymás ellen, s Ő, a gyermek csak szenvedő alanya a történeteknek.
Öt évre visszamenőlegesen kértem meg adatokat a bíróságoktól, hány gyermektartás elmulasztás miatt per van évente indítva? Mennyi kerül ténylegesen lezárásra éves szinten.
Elkeserítő adatokat kaptam.
Évente megközelítő átlagszámmal kifejezve 16000 per indul ebben a témában.
A 16 ezer perből átlag 1200 – 1400 ítélet születik jogerősen.
Tehát nincs 10 %, ahol a bíróságok lezártnak tekinthetik az ügyeket egy - egy évben.
Pedig a gyermektartás elmaradás pereinek – véleményem szerint – mindent megelőző pereknek kellene lenniük, hiszen a gyerekeknek élnie kell, a gyermeket nem lehet visszamenőlegesen megetetni, ruházni, iskoláztatni.
Persze mondhatja bárki, hogy a bíróságok azért helyezték el a gyermekeket annál a szülőnél, akiknél elhelyezte, mert ott látta biztosítottnak a gyermek egészséges fejlődését.
Igen! Egészséges értékrend, rendes ruha és tele pocak. Ezekből talán az értékrend nem forintosítható. Ez ingyen van. De! A koszt, a kvártély komoly anyagi terheket ró mindenkire. És mindez egyedül csak ideig - óráig megy. Ezt saját tapasztalatból tudom.
Azért, hogy a gyermekeim ne érezzék a nincs lehetőségét sem, kölcsön kellett kérnem, le kellett mondanom nagyon sok mindenről, míg volt párom felelőségek és kötelezettségek tudata nélkül élhetett.
Át kellett élnem a kilakoltatás megalázó tortúráját, mert nem tudtam a számláimat kifizetni. El kellett döntenem, a számlákat fizetem-e ki, vagy a gyermekeimet etetem, ruházom, iskoláztatom.
Én az utóbbi mellett döntöttem. S ez a mai magyar társadalomban bűn!
Következményei a mai napig gyűrűznek, hiszen ismét kilakoltatás előtt állok, bár kintlévőségem meghaladja az egymillió hatszázezer forintot, tartozásom pedig cca 600 ezer forint.
Eddig bárhová fordultam, segítséget nem tudtak adni, hiszen ma Magyarországon nincs kikényszerítő lehetőség.
A múltkoriban akadtam rá két újsághírre, az egyik Angliáról a másik Amerikából érkezett.
Ugye azt mindenki ismeri, hogy Amerikában az emberi jogok, a személyiségi jogok milyen előtérben vannak. Mégis meg merte lépni Buttler megyében egy gyermektartás díjat behajtó ügynökség, hogy a notórius nem fizető szülők fényképét, adatait és a tartozást pizzás dobozokra nyomtatták, remélve, hogy ezzel a megszégyenítéssel kikényszeríthetik a fizetési hajlandóságot. Mert igaz, hogy az egyén személyiségi jogai sérülhetnek, de a gyermekek jogai még ennek árán sem sérülhetnek.
Angliában pedig megszüntetik az eddigi gyakorlatot, helyette bevezetik a nem fizető szülővel szemben a következőket:
- lakhely elhagyási korlátozás
- útlevél bevonása
- banki kölcsönökből való kizárás
- banki számla feletti ellenőrzés
- internetes szégyentáblára való kihelyezés.
Ezt már beszorító intézkedésnek tartanám, hiszen ugyanúgy beszűkíti a lehetőségeit a nem fizető szülőnek, mint amennyire be vannak határolva a gyermeket egyedül nevelő szülő lehetőségei - kintlévőség esetén.
A gyerekek pedig egyre nőnek, igényeik lesznek, a problémák csak halmozódnak.
A családot elhagyó szülő pedig időközben eltünteti vagyonát, feketén dolgozik, hogy a törvény utol ne érhesse.
Próbáltam törvénymódosítási javaslattal élni az illetékes szakminisztériumba, ahol a következő választ kaptam:
’Az apa nem kötelezhető munkára. Amennyiben hiányzik a családi kasszából a 9 éve elmaradt gyermektartás összege mely gyermekenként nincs 25 euró, vagyis 7000.-ft, úgy küldjem el gyermekeimet dolgozni, vagy vegyenek fel diákhitelt, alkalmasint még én is elmehetek dolgozni:” Vagyis, azok a gyerekek, akik eddig is hiányolták az egyik szülő gondoskodását, vegyenek a nyakukba adóságokat, terheljék meg magukat a tanulás mellett munkával, hogy élhetőbb életet élhessenek.
Megjegyezném zárójelben, hogy a magyar törvények szerint, ha a nem fizető szülő állami gondoskodást nyújtó intézménybe kerül, de anyagi lehetőségei korlátozottak, ebben az esetben a gyermekei, akikről soha nem gondoskodott, tartásra kötelezett családtaggá lépnek elő, és akár fizetésük terhére való letiltással is helyt kell álljanak a szülő eltartásában. De ugyanezek a gyermekek örökséget is kapnak. Ha a szülő adóságokat hátrahagyva hal meg, a gyermek, akiről soha nem gondoskodott, örökségképp kifizetheti a hátralékokat, mert ez a törvény.
Az, hogy mennyire perifériára szorult rétegről beszélünk, elég az a példa, hogy épp az idei tanévtől megvonták az egyszülős családoktól a tankönyvtámogatást, potenciális bűnözőknek titulálva Őket, hiszen ellenőrizhetetlen az a tény, hogy tényleg egyedül élnek-e, jogosan veszik-e igénybe ezt a kedvezményt.
Ugye az nem kérdés, hogy mennyi mindent ellenőriz az állami apparátus – sikerrel, de ezzel úgy látszik, nem érdemes foglalkozni. Elvesszük, oszt jó napot… Nos, igen. Ez a struccpolitika. Homokba dugjuk a fejünket, amit nem látunk, az talán nem is létezik, vagy megoldódik magától.
Alkalmam volt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakemberével egy párbeszédre, melyben az érintett szakember szerint a bírósági huzavona után már csak a felnégyelés vagy a várfokra tűzés a végső megoldás. /kisfilm: Figyelj Ránk - egyedül matradtunk!
http://videa.hu/play.php?v=mFCpUf0vbRbqAIzA
Ugye senki nem gondolja, hogy markomat tartó, különböző előnyöket szerezni akaró szülő vagyok? Ugye, nem gondolják ezt bármelyik sorstársamról sem.
Mégis markunkat tartó szülők vagyunk oly sokak szemében.
Tényleg szeretnénk a markunkat tartani azért a pénzért, melyet egy állam felelős bírósága megítélt számunkra.
Mindig az jut eszembe, hogy ha a zsebtolvajt tetten érnek, a Magyar Köztársaság Bírósága elítéli, akkor ugyanez az államhatalom garantálja is a büntetés végrehajtását. Nevesítve, ha nem jelenik meg a büntetés végrehajtására kijelölt intézetbe, hogy letöltse a büntetést, akkor az államapparátus mozgásba lendül, és karhatalom kényszeríti a büntetés letöltésére.
Pedig ez egy piti zsebtolvaj.
Nem mondhatjuk, hogy a jövőnket befolyásoló lenne személye.
Miért mondtam el mindezeket?
Mert szerintem amíg Magyarországon ennyire lojálisak a gyermektartást nem fizető szülővel a hatályos jogszabályok, akkor az államnak kellene helyt állni a nem fizető szülő helyett. Hiszen a jog ad lehetőséget a gyermektartás alóli kibújásra azoknak, akik elfelejtették kötelezettségeiket.
Nem szabadna ennyire magára hagyni azokat a szülőket, akik erejükön felül kénytelenek megfeszíteni magukat azért, hogy gyermekeik ugyanolyan bánásmódban részesüljenek, mint a kétszülős családokban.
Ismét egy kis adalék a magyar törvényekből:
Gyermektartást az állam megelőlegezhet abban az esetben, ha a tartásra kötelezett szülő átmenetileg nem tud fizetni.
Ez adható 3 évig.
De!
Amennyiben a tartásra kötelezett akár 100.- Ft-ot ad gyermekének ez idő alatt, a tartásdíj megelőlegezését meg kell szüntetni.
Meg kell szüntetni akkor is ezt a lehetőséget, ha az államkasszába a tartást megelőlegezésének akár rész összegét a tartásra kötelezett nem fizeti be.
Tehát a tartásra kötelezett szülő, ha nem fizet az államnak sem, akkor megint a gyermek van megbüntetve, hiszen ezt a lehetőséget is megvonják tőle. Hozzátenném, hogy az állam – tudomásom szerint soha nem ment a pénze után. Még soha nem hallottam, hogy az állam által megelőlegezett gyermektartást – közpénzt – behajtották volna a nem fizető szülőtől.
Gyermekeim már fiatal felnőtt korúak.
Nem tettem említést arról, vajon miért váltam el.
Itt ismét egy kis jogi anomália következik.
Egyik, akkor még gyermekkorú kislányommal a volt párom aberrált szexuális játékokat játszott.
Természetesen azonnal feljelentettem, amikor tudomásomra jutott, és elváltam.
Azonban a bírósági ítélet nagyon furcsa, etikailag megkérdőjelezhető ítéletet hozott.
Az ítélet szerint bűnös, nevelése alatt álló kiskorú ellen elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében.
Pár bekezdés múlva a bíró „ítélet magyarázatában” a következők olvashatók: „… A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott családos állapotát, hiszen a gyermekei ellátásáról neki is gondoskodnia kell…”
Tehát a gyermek, aki ellen a bűncselekmény megvalósult, enyhítő körülményként szerepel az ítélet hozatalában.
9 éve nem gondoskodik a volt férjem a gyermekeiről… S bár enyhített ítéletet kapott azért, hogy gyermekei eltartásáról gondoskodjon, senki nem kérte még számon tőle a gondoskodást, senki nem figyelmeztette arra, hogy újra tárgyalhatják ügyét, és szigorúbb ítéletet érdemelne, ha nem tesz eleget az ítéletben szereplő kötelezettségeknek. Mert ugye ilyen bírói gyakorlat nincs Magyarországon.
Azt hiszem, most kell azt mondanom: no comment…
Mi pedig az évek során megalázott, kilakoltatott, perifériára szorult emberek lettünk.
Tőlem, tőlünk számon kérnek, figyelnek az iskolában, az óvodában. Megfigyelik milyen uzsonnát visz a gyermek, megfigyelik milyen kopott, vagy újszerű a ruhája, milyen rendezvényeken vesz részt, melyek nem ingyenesek. S én is próbáltam eleget tenni ezeknek az elvárásoknak. Higyjék el, sokszor kenyeret sütöttem, mert úgy olcsóbb volt, hogy vacsora legyen az asztalon. Sokszor nyeltem a könnyeimet evés helyett, mert nekem már nem jutott étel. Sokszor szégyeltem a ruhatáram, a lyukas csizmámat, mert arra már nem tellett. Nem mártírom siránkozások ezek, ezek tények, melyet nagyon sok egyedülálló szülő ismer, aki egy keresetből, segítség nélkül kell, hogy helyt álljon a gyermeknevelésben.
Ócska trükköket találtam ki, hogy gyermekeim ne lenézett, másodrendű gyerekek legyenek az iskolába. Pl. a piacon vásárolt cipőre márkacimkéket ragasztottam, mert fiam zokogva jött haza, amikor „márkátlan” cipő volt a lábán, hogy szóba sem álltak vele a társai ez miatt, csak megalázó megjegyzéseket kapott.
Kegyetlenül őszinték a gyerekek, és ez a kegyetlen őszinteség az amúgy is sérült, szegénységben élő gyermek számára az önbizalmának totális lerombolása.
Ha nem tudtam kifizetni a villanyszámlát, azonnal kikapcsolták a szolgáltatást. Senkit nem érdekelt, hogy 3 gyermek marad villany nélkül, hogy horribilis összeg kintlevőségünk van, hogy a megélhetésünk van veszélyben.
Ha hivatalosan meg tudták volna, hogy veszélyben a megélhetés, azonnal lépett volna a gyámügy, és a gyermekek nagyon gyorsan intézetben találhatták volna magukat.
Így inkább hallgattam, kölcsön kértem, amit csak újabb nehézségekkel tudtam visszaadni.
És szégyenkeztem. Szégyeltem magam a szegénységem miatt, szégyeltem magam a gyermekeim előtt, hiszen többször kellett azt mondanom, hogy nincs, mint azt hogy van.
Tagja vagyok a Magyar Szegénységellenes Hálózat Koordinációs Testületének, mint regionális koordinátor.
Sokat próbálunk tenni azért, hogy ma, Magyarországon csökkenjen a gyermekszegénység. Beszélünk a munkanélküliségről, beszélünk a kistérségi ellehetetlenülésről, az infrasrtuktúra hiányáról, a gyermekétkeztetésről, a szegénységről, mint diszkriminált rétegről, de nagyon kevés az ismeretünk az egyszülős családokról.
Tudjuk, a szegény ember nem ismeri a holnap fogalmát. Nem tud tervezni. Beszűkülnek a lehetőségei minden tekintetben.
Az egyszülős családok esetében ezt nagyon úgy érzem, generált szegénység. Generáljuk azzal, hogy porba dugjuk a fejünket, generáljuk azzal, hogy nem merünk megszólalni, mert félnünk kell, és generálja a jogrendszer az impotenciájával ahol egyszerübb egy tollvonással a gyermeket intézetbe küldeni, mint valós segítséget adni a rászorulóknak.
Ugye mindenki előtt ismeretes az Szociális Karta, a New Yorki egyezmény, Az Emberi jogok egyezménye, és sorolhatnám a nemzetközi egyezményeket. A New Yorki Egyezmény 12§ 4(bek.) kötelességemként jelöli meg a: …
d) gyermekeim jogainak érvényesítése érdekében a szükséges
intézkedéseket megtételét.
Nos?
Önök szerint mit tehet a gyermekét egyedül nevelő szülő, ha megtett mindent, amit a nemzetközi egyezményekben számára kötelességnek is előírnak, s a saját felelősségérzetével is összeegyeztetett, ha egyedül marad? Ha a jog sem áll mellé, ha a kötelezettségeit számon kérik, de jogokkal – érdemi jogokkal nem ruházzák fel?
És végül. Kérem, lehetőségeikhez képest adjanak hírt arról, hogy létezik egy maroknyi kis csapat, kik elkezdtek beszélni a szegénységükről, a megalázottságukról, a kiszolgáltatottságukról, akik tenni akarnak azért, hogy változzanak a jogszabályok, legyenek kikényszerítő lehetőségek a gyermektartás behajtására, hogy az egyszülős családok számára ne csak kötelezettségek, hanem a jogok is hozzáférhetőek legyenek.
Ez az egyesület a FIGYELJ RÁNK! Egyesület.
Egy gyermekmondóka zakatol a szívemben, az, amely a kisvonatot indulásra bíztatja:
Segít-setek-meg-sza-kadok, segít-setek-meg-sza-kadok…
Fogjunk össze, segítsük mi is egymást az induláskor, hogy tovább is mondhassuk a mondókat egyszer, miszerint:
Egyedül is megy már, egyedül is megy már….
Köszönöm, hogy itt lehettem.
Major Éva
Figyelj Ránk Egyesület
elnöke
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
