Tartásdíj a minimumtól a luxusig
2003. július 10., csütörtök, 0:25

A gyermek szükségleteit kell alapulvenni

A gyermek korának megfelelő szükségletek alapulvételével kell meghatározni a tartásdíj mértékét, ha a külföldön élő kötelezett jövedelme a magyarországi átlagkereseteket lényegesen meghaladja.

A perben megállapított tényállás szerint a gyermek a peres felek élettársi kapcsolatából született, amelynek megszűnésekor havi 40 000 forint összegű tartásdíj megfizetésében állapodtak meg. Tartásdíj fizetési kötelezettségének az alperes a megállapodásnak megfelelően eleget tett. Tekintettel azonban arra, hogy az alperes Németországban élt és dolgozott, ahol a jövedelme a magyarországi átlagkereseteket lényegesen meghaladta, a felperes magasabb összegű tartásdíj megállapítása iránti keresetet terjesztett elő. 

A bíróság jogerős ítéletével havi 50 000 forint határozott összegű gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan azonban a felperes keresetét elutasította. A tartásdíj mértékének a megállapításakor a gyermek tényleges szükségleteit és a szülők jövedelmi, vagyoni viszonyait vette elsősorban figyelembe. Utalt arra, hogy a megállapított összegű tartás az óvodáskorú gyermek szükségleteit megfelelő színvonalon biztosítja.

A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak tartott, és a jogerős ítéletet erre tekintettel hatályában fenntartotta.

(Bírósági Határozatok 2003. 117)

A szülő az igazoltnál lényegesen nagyobb jövedelemmel rendelkezik

A gyermektartásdíj felemelésére kerülhet sor akkor, ha a szülő életmódjából, költekezéséből a kimutatottnál lényegesen magasabb jövedelemre vonható le következtetés.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége mértékét gyermekenként havi 5000-5000 forint határozott összegről havi 20 000-20 000 forint összegre felemelte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A megállapított tényállás alapján alaposnak találták a felperes felemelés iránt előterjesztett keresetét, tekintettel arra, hogy a gyermekek élelmezésével, ruházkodásával, lakásuk fenntartásával és iskoláztatásával kapcsolatos költségek jelentős összeget tettek ki. A nagyobb gyermek befejezte a gimnáziumot is, amely újabb többletkiadásokkal járt. 

Az alperes pontos jövedelme a perben nem volt feltárható, ezért a teherbíró képességét csak a vagyoni helyzetéből és az életviteléből kiindulva, mérlegeléssel lehetett megállapítani. A felek közös vagyonának a megosztása óta az alperes vagyona lényegesen nem gyarapodott ugyan, a perben feltárt életvitele azonban olyan mértékben költséges, amely nem csupán az általa elismert havi 50 000 forintos, hanem az említett összeget lényegesen meghaladó mértékű jövedelem elérésére enged következtetni. A bírósági gyakorlat szerint az elvált szülőknek lehetőleg olyan megfelelő szintű tartást kell a gyermekeiknek együttes hozzájárulásukkal biztosítaniuk, amely az ő életvitelüknek megfelel, ahhoz igazodik. A felperes által kért, gyermekenként havi 20 000 forint összegű tartásdíj a gyermekek szükségleteire tekintettel eltúlzottnak nem tekinthető, és az alperes teherbíró képességének is megfelel.

A jogerős ítélet ellen az alperes apa felülvizsgálati kérelemmel élt a tartásdíj havi 10 000 forintra történő felemelését kérve. Részletesen kifejtett indokai szerint korábban gépészmérnökként dolgozott, majd munkanélküli volt, később pedig minimálbérrel foglalkoztatták. Álláspontja szerint a gyermektartásdíj fizetésére nem a vagyoni helyzete, hanem a jövedelmi viszonyai alapján köteles, a jövedelmi viszonyait azonban a perben eljárt bíróságok annak ellenére is mérlegeléssel állapították meg a valósnál lényegesen nagyobb mértékben, hogy a jövedelmét igazolta. A jövedelmét meghaladó kiadásait az élettársa finanszírozza, a több mint 100 000 forintot meghaladó bruttó jövedelem feltételezésével tehát a perben eljárt bíróságok nem őt, hanem az élettársát kötelezték gyermektartásdíj fizetésére. A felperes (anya) igazolt jövedelme többszöröse az övének. Ebből következően nem köteles ugyanolyan mértékben hozzájárulni a gyermekek eltartásához, mint a felperes.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak tekintette. Elvi éllel rögzítette, hogy sem a gyermeknek a szükségleteihez igazodó mértékű tartásra való jogát, sem pedig a szülőnek az anyagi viszonyaihoz mért tartás teljesítésére való kötelezettségét nem érinti az, hogy a szülő valós jövedelme egészben vagy részben nem tisztázható. A tartásdíj alapja - a hatályos jog szabályok szerint - elsősorban (nem pedig kizárólag!) a tartásra kötelezett személy főállásban elért jövedelme, ha azonban az ilyen módon megállapítható összeg - a gyermeket gondozó szülő jövedelmi viszonyait is figyelembe véve - a gyermek szükségletét nem fedezi, a tartásdíj megállapításához a más, munkaviszonyból, illetőleg nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet is alapul kell venni. Nem jogszabálysértéssel, hanem a hivatkozott törvényhelynek a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásaival és a bírói gyakorlattal is összhangban álló alkalmazásával járt el tehát az első- és másodfokú bíróság is akkor, amikor az alperes tartás alapjául szolgáló jövedelmének a meghatározása során a kereseti kimutatások által igazolt jövedelmen felül az alperes lakás- és életkörülményeit, valamint a vagyoni viszonyait és életmódját is értékelési körébe vonta.

(Bírósági Határozatok 2002. 271)

Gyermektartásdíj megállapítása munkát nem vállaló kötelezettel szemben

Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek gyermekét az alperes anyánál helyezte el, a felperesnek a gyermek nála történő elhelyezése iránt előterjesztett keresetét elutasította, kötelezte a felperest arra, hogy fizessen meg az alperesnek havi 3000 forint gyermektartásdíjat. 

A felperes a perbeli gyermek nevelésére önállóan nem alkalmas, egyéni pszichoterápiás kezelése lenne indokolt, az alperes és élettársa viszont a gyermek nevelésére minden tekintetben képes és alkalmas is. A megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége mértékének a megállapítását azzal indokolta, hogy a felperes munkaviszonyban nem áll, az általa végzett alkalmi munkákból viszont a személyes előadása szerint havi 15 000 forint jövedelme származik, ezért az őt terhelő gyermektartásdíj mértékét ennek az összegnek a 20%-ában határozta meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta. Kiegészítette a másodfokú bíróság a megállapított tényállást azzal, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozatala óta a felperes a gyermekét egyetlen alkalommal sem látogatta meg az alperes lakásán, és változatlanul nem járult hozzá a gyermek eltartásához sem. Nem tett kísérletet a felperes munkaviszony létesítésére sem, holott erre lehetősége lenne, sőt nem vállalt alkalmi munkákat sem, hanem édesanyjának az alacsony nyugdíjából tartatja el magát.

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Egyebek mellett hivatkozott arra is, hogy "nincs olyan törvényes hatályos rendelkezés a Magyar Köztársaságban, amely kimondaná azt, hogy ha az apa nem képes a gyermektartásdíj fizetésére, őt ilyen szánalmas és méltatlan helyzetbe kellene sodorni", alaptalanul került sor tehát a gyermektartásdíjban való marasztalására, hiszen munkanélküliként jövedelemmel nem rendelkezik.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet nem volt törvénysértő. A családjogi törvény rendelkezése szerint a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 108. számú állásfoglalása pedig kimondja azt is, hogy ha a tartásdíj fizetésére kötelezett személy azért hagyta ott a szakképzettségének megfelelő, magasabb munkabérrel járó munkakörét, és azért helyezkedett el kevesebb munkabérrel járó munkakörben, hogy ezzel a tartásdíjra jogosult igényeit kijátssza, illetőleg a tartásdíj összegét csökkentse, ez az eljárás nem szolgálhat a kötelezett javára. Nem jogszabálysértően, illetőleg jogszabályi alap hiányában, hanem a hivatkozott törvényhelynek és az egységes bírói gyakorlatnak is megfelelően járt el tehát az első- és másodfokú bíróság akkor, amikor a felperest a minimálbér alapulvételével megállapított gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. A felperes ugyanis a perben maga is beismerte azt, hogy alkalmi munkák végzésével havi 15 000 forint jövedelemre tesz szert, és maga nyilatkozott úgy, hogy megfelelő jövedelmet biztosító állandó munkaviszony létesítésére lehetősége lenne, hiszen több szakmával is rendelkezik, erre azonban mindaddig nem hajlandó, amíg a gyermek nem kerül az ő gondozásába.

(Bírósági Határozatok 1999. 214.)

[origo]

A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:
http://origo.hu/noilapozo/jogiugyek/20030709tartasdij.html