Egy 43 éves családapa 108 napot ült előzetes letartóztatásban Budapesten, a Gyorskocsi utcai börtönben, mert hónapokig nem fizetett gyerektartást. Büntetése példátlan, ő volt az első magyar férfi, aki így „fizetett" mulasztásáért. Váláskor megegyezett a feleségével, hogy három gyerek után 100 ezer forint járandóságot fizet. Csakhogy azóta rosszabbul ment a sora, egy ideje minimálbérből élt. Nem tudott eleget tenni kötelességének – tudtuk meg az egyik országos bulvárlapból.
– Egy édesanya segítségért fordult hozzám. Gyermeke édesapja eltűnt, és gyerektartást sem fizet. A bíróság ügygondnokot rendelt ki az apa védelmére, az ellene indított per idejére – a tárgyalásokon nem jelent meg. A bíróság fiktív minimálbérhez állapította meg a gyerektartást. Mivel azóta sem tudják, hol tartózkodik az apa, és nem is rendezte tartozását, feljelentették. A rendőrség keresi. Ha előkerül, és nem rendezi elmaradását az első fokú ítéletig, akkor büntethetővé válik. Mivel bűncselekménynek minősül ez a fajta mulasztás, akár börtönbe is kerülhet – mesélte egyik esetét Juhász György ügyvéd.
|
Amikor még szent a béke, mindenki boldog. A válás után azonban jönnek a konfliktusok.
Illusztráció: DM/DV |
A gyerektartás díjában a szülők megegyezhetnek, de egy esetleges válás esetén bírósági ítélet is születik, és a hatóság csak akkor fogadja el a megállapodásban lefektetetteket, ha az egyezik a gyermek érdekeivel. Ha ítélet születik gyerektartási díj ügyében, és a fizetésre kötelezett szülő önhibájából nem teljesíti tartási kötelezettségét, akkor három szankció léphet életbe: bírósági végrehajtót alkalmaznak, letiltják jövedelméből az összeget, szélsőséges esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetetik. Ha a jogosult családot súlyos nélkülözésre „ítéli", hároméves szabadságvesztés is kiszabható – tudtuk meg az ügyvédtől.
A szakember elmondta, tartásdíj összegét gyerekenként a kötelezett átlagos jövedelemének 15-25 százalékában ítéli meg a bíróság. De az összeget befolyásolhatja, hogy hány gyermek után kell tartásdíjat fizetni, figyelembe veszik a gyerek tényleges szükségleteit, és azt, ha esetleg saját jövedelme van. A díj sohasem haladhatja meg az anya vagy az apa jövedelmének ötven százalékát.
Több ezer ügy
2007-ben a Csongrád megyében működő bíróságok közül a legnagyobb Szegedi Városi Bíróságon 302 tartásdíjjal kapcsolatos ügy indult, melyből 127 gyermektartásdíj felemelésére, 67 gyermektartásdíj megszüntetésére, 57 gyermektartásdíj megállapítására, 41 gyermektartásdíj leszállítására irányult, továbbá 10 úgynevezett rokontartásdíj iránti per is indult. Mindezek mellett szintén csak a Szegedi Városi Bíróságon 820 házasság felbontása iránti per vette kezdetét, melyek hozzávetőlegesen 75 százalékában gyermektartásdíjjal kapcsolatos igényt is el kell bírálni. A Csongrád megyében működő összes helyi bíróságon több ezer gyermektartásdíjjal kapcsolatos ügy van jelenleg folyamatban.
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/amikor_nem_jon_meg_a_tartasdij/2051100/