|
Erre a demonstrációra azért kényszerült, mert 10 éve várja a megoldást arra, hogyan lehetne volt férje tartozását - közel 2 millió forintot - behajtani. Éva csütörtökön reggel kezdte demonstrációját a Szociális Minisztérium épülete előtt, ahol még csak egy széket sem voltak hajlandóak neki biztosítani, sőt örülhetett, hogy nem zavarták el. Pedig az utca, ugyebár, közterület. Dél körül, amikor kint jártunk, Éva éppen a minisztériumban tartózkodott, ahol elmondása szerint mindenki nagyon megértő volt, de segíteni, senki nem tudott. Vagy nem akart. Az asszony eddig 24 jogorvoslati helyen kereste igazát, de nem kapott segítséget. Tehát ismét törvényalkalmazás impotenciájáról lehet szó. Éva egyetlen megoldásként végrehajtót hívhatna segítségül. Amikor még - anno - jobb anyagi körülmények között élt, hívott is, de nem hozott eredményt. Férje mindig megváltoztatta a lakcímét, esély sem volt tehát a nyomára bukkanni. Most meg már anyagilag sincs olyan helyzetben, hogy megengedhetné magának. Amíg mindhárom gyermeke vele lakott, naponta döntenie kellett, hogy gyermekeinek ad enni, vagy a számlákat fizeti be. Természetesen egy anya nem hagyhatja, hogy gyermekei éhezzenek, így a befizetetlen számlák száma egyre csak nőt. Évának mára tetemes mennyiségű tartozása van. A hajléktalanságtól fenyegetve tengeti napjait gyermekeivel. Jelenleg albérletben élnek, de már nem sokáig maradhatnak ott. Az lenne tehát a megoldás, hogy a híd alá költöznek? Mert a Szociális Minisztériumban senki nem segít. A hölgy elkeseredettségében megalapította a Különálló Szülők és Gyermekei Érdekvédő Egyesületét, amelynek honlapján (figyeljrank.gportal.hu) megtalálhatják Éva - és a hozzá hasonló helyzetben lévő szülők - történetét. Csütörtökön ájulásig ácsorgott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium előtt, de sajnos senki nem próbálta megoldani a problémáját. El kéne gondolkozni a hatóságoknak, hogy itt, Magyarországon, ahol 1 forintos számlatartozásért - megtörtént eset! - a végrehajtókat küldik egy becsületes családhoz, hogyan lehetséges az, hogy idáig fajuljanak a dolgok, és 1.871.000 forintos gyermektartási díjtartozás gyűljön össze, úgy, hogy közben a hivatalok nem tesznek semmit…
H. A.