Új bejegyzés Frissítés

2007.07.02. 21:46

Bemondták a Tv-ben, hogy Debrecenben egy fiatal nő kidobta az ablakon két ikergyermekét és utánuk ugrott. Mindhárman meghaltak. Búcsúlevelében kilátástalan helyzetükre hivatkozott, a férje nemrég elhagyta a családot. Még 4 gyermekük van.........................................Mikor fogják már fel a törvényhozók, hogy rendezni kell a gyermektartást, hogy biztosítani kell az elhagyott családok megélhetését??? Hány kilátástalan helyzetű család tragédiájára van még szükségük???

2007.07.02. 21:30

Még csak annyit, hogy nem szidom egyiket sem. A gyerekeknek az fáj, hogy nem beszélek velük, nem tartom velük a kapcsolatot, az apjukkal is csak akkor beszélek, ha nagyon muszáj. Volt, hogy megpróbáltam elmondani a dolgokat, de meg sem hallgattak, az alapján ítélkeznek, amit ott hallanak, és az nem úgy igaz.

2007.07.02. 20:15

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat! Remélem, észhez térnek mielőtt tényleg elköltöznének! A költözéstől azért félek, mert ott más értékrendet látnak, megtehetnek olyan dolgokat, amit itthon nem, és ha mindennap azt látnák, hogy azokkal a módszerekkel lehet érvényesülni, előrébb jutni, nem a becsületes úton fognak elindulni, márcsak azért sem, mert azt sem fogják tudni, mi az. Ezért nem örülök a láthatásoknak sem, és hogy azon kívül is sűrűn járnak oda. Próbálom megértetni Velük, hogy nem tartózkodhatnak ott és nem lehetnek apjukkal (és R-nek végképp semmi köze hozzájuk) láthatási időn kívül, de erre a költözés a válasz. Nem tudom, mit tehetnék. Ha feljelenteném, azzal azt érném el, hogy elköltöznének. Attól pedig nagyon kiborulnék. Legidősebb gyerekem 15 éves volt, amikor kiderültek a dolgok, azóta nem áll szóba az apjával, láthatáson sem volt egyszer sem. Neki nem az számít, hogy a legújabb divatú ruhákban, cipőkben járjon, hogy akkor és oda mehessen, amire éppen kedve szottyan, vagy hogy azt ehessen, amit megkíván. Nem azért, mert nem szeretné, hanem mert Ő tisztában van azzal (amit a kisebbek nem hisznek el), hogy becsületes úton az apja sem élne luxus (hanem max. normál) körülmények között, hogy elköltözése mennyi lemondásra és nélkülözésre kényszerít minket, hogy családok felrúgása, tönkretevése nem megengedhető! Nagyon sokat nélkülöz Ő is, én is. Alapvető dolgokat, mint pl. az étel, mert ha pl. elromlik valami (lassan már mindenünk), nincs miből javíttatni, nemhogy újat venni. Abból a kevésből kell azt is elvenni, ami ételre maradna, vagy ha iskolába megy, az útiköltséget a gyomra nélkülözi. Ha valaki, Ő tudja velem együtt, milyen 7 napból 5-ször szárazat enni, vagy még azt sem. Nem kívánom senkinek. Az elhagyott családok elszegényedését megakadályozni úgy lehetne, hogy a tartásdíj összege biztosítsa az együttéléskor fennálló körülményeket. Vagyis a családot elhagyó fél együttéléskori egy főre jutó jövedelmét felszorozni a családban maradt személyek számával. Ez így nagyon drasztikusan hangzik, és felvetődhet, hogy akkor vinné a gyereket is, hogy ne kelljen fizetni, de inkább meggondolná, hogy vállalja-e a gyerekkel járó 24 órás felügyeletet..mert akkor nemcsak a fizetése, de az ideje nagy részéről is le kéne mondania.

2007.07.02. 12:59

Szia Névtelen! kamaszok a ygerekeid, ugye? az én 14 évesem nem akar menni az apjához. most nem is megy, mert hálistennek külföldön van. de a nagyszülőkhöz sem, pedig a gyh megítélte, mennie kéne. szerencsére exanyós nem erőlteti(még). amit EmeseRéka leírt előttem, az angyon jó, és akármennyire útálod az exedet(teljesen megértem!!!) a gyereknek gyerekeknek az apja-apjuk. szarul esik nekik, hogy szídod őket. próbáld meg elfelejteni! ha nem fogadnak szót és költözéssel fenyegetnek: erre csak egy ismerősöm ötletét tudom neked mondani, mert az én fiam előbb menne világgá, mint az apjához. szóval, ismerősöm 3 lánya, 1 fia a váláskor vele maradt. aztán a csajok elkezdtek kamaszodni, visszabeszélni éS fenyegetőzni(ismerős, ugye???) azzal, "akkor apuhoz költözöm" ismerősöm azt mondta: jól van, édes lányom, menj, de ide bármikor visszajöhetsz. kiscsaj el. majd a 2. is. ekkor első vissza, 3. el. majd 3. is vissza. a második jól elvolt az apjánál, de lehet, csak kényelmes volt... kamaszkor végén mindhárom lány hazament.rájöttek, hogy apánál sincs kolbászból a kerítés! nyugodtan írd ki itt magadból a bánatot, én meghallgatlak, akkor is, ha most nincs lehetőséged csatlakozni. ez a sok fájdalom nagyon jó, ha így kijön belőled! kívánom, hogy megtaláld a békességet! Kristine

2007.07.02. 11:24

Olvastam a történeted, valóban megdöbbentő! Ha megengeded, hagy adjak egy tanácsot, nem tudom mennyire jó, de remélem segít. Az én volt férjem is ocsmány dolgokat művelt velem és akaratlanul is érezték a gyerekek, hogy finoman szólva nem szimpatizálok vele. Viszont igaz, hogy tudták alapvetően nekem van igazam, mégis velem voltak ellenségesek, mert akármit is teszünk, az exeink apai mivoltán változtatni nem tudunk. Tudom, hogy nehéz, de bármi is történik, próbálj meg a gyerekek előtt nem szidni az apjukat,és azt éreztetni, hogy bármi is történt te elfogadtad a történteket, még azt a bizonyos R-t is. Hosszútávon látni fogják a gyerekek, hogy te mennyivel különb ember vagy, mert tiszteletben tartod az apjuk iránti érzelmeiket, míg az apjuk (gondolom) nem. Így szép lassan érzelmileg is visszatalálnak hozzád. Sok sikert és kitartást kívánok neked ehhez, hidd el megéri. EmeseRéka

2007.07.01. 21:40

Szia Kristine, itt a vége. Szívesen csatlakoznék, de sajnos arra sem futja, amire nagyon kéne. Törődik persze, fizeti a gyerektartást, mindent megkapnak, ha úgy viselkednek, ahogy elvárja Tőlük!!! Azt mondod rémes? Pedig sok minden kimaradt! És van még néhány olyan dolog, ami még rémesebbé teszi. Amint tudom, azt is leírom.

2007.07.01. 21:11

... (Még egy oka volt, hogy aláírtam a válást. Írtam, hogy munkatársai felkerestek, közülük volt, aki azt mondta: mindig is voltak szeretői, nem gondolta, hogy képes lesz otthagyni a családját, főleg egy ilyen nő miatt!) Tehát gyh. Meghallgattak mindannyiónkat külön-külön (ez így törvényes volt-e, nem tudom). Velem sem beszélt az illető hölgy úgy, ahogy kellett volna, engem hibáztatott, és a gyerekek is feldúltan, panaszokkal tele jöttek ki, sírvafakadtak. Nehezen, de megnyugtattam Őket. Megbüntettek. Következő alkalommal is feljelentett, megint ugyanaz a megalázó procedúra, megint büntetés. És harmadszorra is ez volt. Egyik alkalommal apjuk is előkerült, a váróban mérgesen közölte Velük, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, akkor is el fognak menni hozzá, mert neki jár a láthatás, és velem is közölte, hogy annyiszor fog feljelenteni, amíg nem mennek el, és jobban tenném, ha beszélnék a fejükkel, különben elveszi a házat e fejünk fölül, és akkor megnézhetjük magunkat. Erre legidősebb gyerekem azt mondta neki: "inkább leszünk anyuval semmi nélkül, mint veled", ezen úgy bedühödött, hogy mindenféle ronda jelzőkkel illetett minket, a gyerekek sírtak. Rászóltam, hogy fejezze be. Nagyon ki volt kelve magából. Az utolsó büntetést megfellebeztem, hivatkozva anyagi gondjainkra, és arra, hogy nem hajlandók elmenni, de nem fogadták el. Ki kellett fizetni. Volt olyan is, hogy a Gyermekjóléti szolgálattól jöttek ki (oda is bejelentette, hogy nem mennek), a hölgy többször rájuk parancsolt, hogy öltözzenek (tél volt), és menjenek az apjukkal. Nem öltöztek, nem mentek. Ex és a hölgy elment. Nem tudom, mit mondhatott exnek, de azóta nem jelentett fel. Egy ideig jött, amikor láthatás volt, de nem mentek. Lassan megnyugodtunk. Kevés pénzből, de legalább nyugalomban éltünk. Eltelt 1-2-év, közben azért próbálkozott, hátha mennek láthatásra. Ha meglátták az utcán, elfordultak, ha követte Őket (ilyen is sokszor volt) elfutottak, elbújtak. Mondtam neki, hagyja békén Őket, ha kíváncsiak lesznek rá, akkor tudják, hol van, de ha ilyen erőszakos, épp az ellenkezőjét éri el. Végre nem kellett idegeskednünk, de a történtek nagyon megviselték a gyerekeket is, sokat rontottak az iskolában, több probléma lett velük., és a pénzt is egyre nehezebb volt beosztani (áremelkedések, adók, nem ették meg az iskolai ebédet). Egyik gyerekemmel egyre több lett a gond, rondán és visszabeszélt főleg nekem, lógott az iskolából, követelőzött, akkor is elment otthonról, ha nem engedtem (előfordult, hogy részegen jött haza), ha közösen mentünk volna valahova, nem volt rá hajlandó. Persze tudott normálisan is viselkedni, de sosem lehetett tudni, mikor "kattan be". Ilyenkor másik gyerekem mindig próbálta megnyugtatni, általában sikerült, lenyugodott. Ez hosszú, ijesztő időszak volt! Aztán kiderült, hogy találkozni szokott az apjával, és el is megy hozzájuk. (Láthatásra nem járt.) Mindjárt tudtam, onnan ered a baj. Nem szóltam érte, de az apjának megmondtam, hogy viselkedik, és többször is szólnom kellett. Annyit javult a helyzet, hogy azóta "csendben" követelőzik. Bejelenti, hogy ide-oda megy, de nem érdekli, hogy elengedem-e, velünk sem hajlandó eljönni sehova. Ha mégis megkövetelem Tőle, egész idő alatt duzzog. Tavaly óta legkisebb gyerekem is beszél az apjával, sőt mindketten járnak láthatásra, és szabadidejükben is elmennek hozzájuk (nem érdekli Őket, hogy nem tehetik). Azóta már kettőnek jár vissza a szája, kettő követelőzik hol csendben, hol hangosan, kettő van felháborodva, és érthetetlen számukra, hogy én miért is nem kedvelem az apjukat, és R-t, és ha nem értünk egyet valamiben kettő vágja a fejemhez, hogy elköltözik az apjához, mert én kibírhatatlan vagyok, elegük van belőlem, és miattam van minden. És amikor nagykorú gyermekem ilyenkor mellém áll (a két kisebb még nem az), Őt sem kímélik. Ezt hozza ki belőlük az apjuk és R nevelése, ilyen hatással vannak Rájuk. Nyilván jobb luxus körülmények között azt csinálni, amit akarnak, mint nélkülözni. Nekem is, és nagy gyerekemnek is jobb lenne. De minket nem lehet "megvásárolni", nekünk érték az őszinteség, a becsületesség! Remélem, a kisebbek is időben rájönnek, hogy ez többet ér!

2007.07.01. 17:03

...időnként, ha úgy tartotta kedve meglátogatta a gyerekeket, vagy találkoztak valahol. A fizetését odaadta, így ki tudtam fizetni mindent, néha ki tudtunk mozdulni itthonról, de félretenni már nem volt mit. Aztán kiderült, hogy vett egy házat, amit teljesen felújított, természetesen R és maga ízlése szerint, modern kivitelezésben. (Ez is kimaradt, ahogy még nagyon sok minden: a házvétel előtt még engem hívott el - egy másik - házat nézni, ami nagyon tetszett, de nagyon sok hitelt kellett volna felvennünk hozzá, amit én nem akartam, mivel külön voltunk, és nem akarta otthagyni R-t.) El kezdte mondogatni, hogy beadja a válópert. Én nem akartam elválni, gondoltam, majdcsak megjön az esze. Munkatársai, ismerősei eljöttek hozzám, és elmondták, mit gondolnak a dologról...neki nem mondhatták meg a véleményüket, mert a főnökük volt, és féltek, hogy elküldi őket. Meglepődtem, erre nem számítottam. Jól esett a véleményük, de nem számíthattam rájuk, és senkire, aki észhez térítette volna. Összetörtem, a tehetetlenség teljesen kikészített, nagyon sokat sírtam, otthon is, munkahelyen is, alig aludtam. A gyerekek előtt próbáltam tartani magam - nem mindig sikerült -, Őket el kellett látni. Ex-nek volt egy olyan ajánlata is, hogy ha nem lennék olyan ellenséges R-rel (amire persze a kapcsolatukon kívül más okom is volt), akkor együtt is lakhatnánk, elég nagy a ház! (Ezt persze később letagadta.) Beadta a válópert. Összetört állapotomban a válással járó dolgok is a nyakamba zúdúltak. Semmi sem érdekelt, csak a gyerekeket akartam. Nem érdekelt, hol, miből élünk majd, csak velem legyenek. Válni továbbra sem akartam, és ezt tudta. Neki viszont nagyon sürgős lett. Azt mondta, mindenképpen elválasztanak, ha megegyezünk, jobban járunk mindannyian. Tett egy olyan ajánlatot, hogy mindent otthagy nekünk, csak mehessenek hozzá a gyerekek. Tudtam, hogy láthatást mindenképpen kap (bár nem tudtam utánanézni sehol a törvényeknek, így az ügyvédemre voltam utalva), jobbnak láttam, ha aláírom a "közös"megegyezést. Csak annyit kértem tőle, hogy amikor a gyerekekkel van, R ne legyen ott. Megígérte, hogy amíg ők nem akarnak vele találkozni, addig nem kell nekik. Nem nagyon tudtam koncentrálni a megállapodás szövegére, csak a gyerekek jártak a fejemben, meg a tehetetlenségem. R-rel kapcsolatos megállapodásunk nem került bele. A megegyezést beadták a bíróságra. Egyszer, amikor a gyerekek nála voltak, én meg vidékről jöttem haza, bementem a gyerekekért, 1-2 perc volt vissza a láthatásból...akkor volt szétverve a ház, éppen szerelvényeztek. Nem mondanám, hogy örült. R anyja is ott volt, és éppen beszélt a szoba felé szerintem R-hez! Hazamentünk. Nem hagyott nyugodni a dolog, nem bíztam benne. Amikor megint elvitte a gyerekeket, egy idő múlva elmentem hozzájuk. R éppen kihajtott az udvarból, elkaptam, beolvastam neki, azt mondta nincsenek ott. Eljöttem. Ezután ex kitiltott a területükről, mondván semmi közöm a házhoz (ami az egyezségben nem is szerepelt). A válóperig többször mondtam neki, hogy még meggondolhatja magát, hazajöhet, de ha elválunk, soha nem bocsátom meg neki. Eljött a válóper. Ott is próbáltam elérni, hogy ne találkozzanak R-rel, de mivel az egyezségben nem szerepelt, ezzel nem foglalkozott a bíró, csupán lejegyezte a kéréseim, és az ex erre vonatkozó válaszait megoldhatalanságra hivatkozva. A megegyezést elfogadtam, mert ha nem, akkor elölről kezdődött volna az egész, a bíróság döntött volna mindenben (lehet, hogy anyagilag jobban jártam volna, de a gyerekek fontosabbak voltak), és idegileg is nagyon kivoltam. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy nem vettem észre néhány dolgot az egyezségi papíron, pl. hogy ne vizsgálják a házasság felbomlásához vezető okokat, vagy hogy nem kérek tartást (kérhettem volna) Ezekről az ügyvédem "elfelejtett" tájékoztatni. A válás után a tartásdíj jóval kevesebb lett, mint amennyit azelőtt adott. Nagyon nehezen viseltem a láthatási napokat, hiányoztak a gyerekek. Egyik alkalommal autóval mentem X városba, Ők meg jöttek szembe. Hamarosan csörgött a telefon, hogy átszállnak a gyerekek. Kiderült, hogy akkor is, mint minden alkalommal az R-rel való találkozást próbálta Rájuk erőltetni. Ezután nem mentek láthatásra. Hívogatta Őket telefonon (még akkor vette nekik, amikor próbálta elfogadtatni Velük a helyzetet), nem vették fel, nem akartak még beszélni sem az apjukkal. Ezt nem tűrte sokáig, feljelentett a gyh-ban. Behívtak mindannyiónkat. A gyerekek is elmondták, hogy nem hajlandók elmenni...

2007.07.01. 11:02

Kedves Névtelen! rémes ez a történet, azt nem tudom, hogy bírtad ilyen sokáig...ha van kedved, csatlakozz hozzánk. azóta mi van veletek? gyerekekkel törődik az ex? Kristine

2007.07.01. 11:01

Fanni, rendben! de gyámHIVATAL, a hatóság más téma:-) szólj, mire jutottál velük. Kristine

2007.07.01. 01:34

... még voltak néhányan. Láttam... bement az irodába. Utánamentem, és vártam, h kijöjjön, és akkor jött utána akit vártam. (Azt elfelejtettem írni, hogy néhány sms-ből tudtam, kit kell figyelnem.) Azt a zavarodott, lefagyott vigyort látnotok kellett volna! Én néztem rá kérdőn, hogy mit is keres ott, aztán kibökött egy sziát, mire ex-em kidugta fejét az irodából, és szintúgy meglepődve megtorpant, ahogy meglátott. R, (ezután csak így írom) zavarában úgy elhúzott, mint a vadlibák! Közben mentek haza a dolgozók is, nem kis megrökönyödéssel. Felocsúdván az ex elkezdte mondókáját, de közöltem, h nem érdekel, otthagytam, hazamentem, bezárkóztam. Elég sok idő telt el, csörgött a telefon (sokáig nem vettem fel, de nem hagyta abba), hogy menjek érte, mert lerobbant. Mondtam, hogy hívja R-t, biztosan szívesen teljesíti minden kérését...letettem. Sokára ért haza, és dörömbölt egy ideig, mire beengedtem...elkezdte mondani a dolgokat...azt is mondta, sajnálja, hogy így alakult. Kértem, hogy hagyja ott R-t is, és a munkahelyét is, csak így láttam lehetőséget a folytatásra. A munkahelyre nemet mondott. Többet volt otthon, a gyerekekkel is többet volt, persze a vásárlások fokozódtak, több mindent megengedett Nekik. (Hát, persze, hogy ezzel célja volt). Nagyon nehéz volt megalázva egy fedél alatt lenni vele, és úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, amikor tudtam, hogy minden nap találkoznak. Sokszor kiborultam, dagadt szemekkel mentem dolgozni. Próbáltam elhinni, h mi fontosabbak vagyunk R-nél, de mikor még hetek múlva se zárta le az ügyet (egy cégnél dolgoztak), megelégeltem a huzavonát, döntenie kellett. Képtelen volt otthagyni R-t, és minket is. Azt akarta, hogy marad, és én tűrjem el a félrelépéseit! Betelt a pohár! Felhívtam R anyját, és kérdőre vontam, hogy erre nevelte a lányát? Erre azt a választ kaptam, hogy neki a lánya boldogsága mindennél többet ér! Ezután felhívtam R-t, és közöltem vele, h készítheti a ruhásszekrényt, ex költözik, nekem már nem kell! Ha ex ölni tudott volna a szemével, ott helyben annyi lett volna nekem. Mérgesen összepakolt...nagyon ideges voltam, mondtam, hogy tűnjön már el! Gyerekek tudták, mi történt, egy idő után elkezdték hazahívni, és mivel én zavartam el, én is hívtam (hiányzott nekik), de neki nem volt sűrgős, hogy a gyerekeivel lehessen. Akkor azt mondtam, ha X ideig nem jön, akkor tudomásul vesszük, hogy nincs ránk szüksége. Ígérte, hogy hazajön, de nem akart ideérni. Este felhívtam, hogy ha jönni akar, induljon...az utolsó pillanatban jött, szomorúan, kisírt szemekkel, akkora volt a bánata. (Kb. 5 hétig lakott R-nél.) A gyerekek örültek... vásárolt nekik, többször magával vitte Őket...és mint kiderült, többször is találkoztak R-rel, akitől szintén kaptak ezt-azt...vagyis kihasználta ezeket az alkalmakat arra, h a gyerekek jónak, és természetesnek vegyék, a kilengéseit. Így akart rajtam bosszút állni, amiért kidobtam. Persze nem hagytam szó nélkül, veszekedés lett belőle, elrohant. Nem jött vissza. Felhívtam a sógormőmet, h ott van-e, de azt mondta nincs. Elkezdtük keresni...mégis ott volt. Gyerekek hívták haza, nem jött. Ott rádöbbentek, h nem fontosak az apjuknak. Sógornőm megkísérelte ott marasztalni a gyerekeket. Szerencsére nem maradtak, hazajöttünk. (Kb. 3 hónapig volt otthon.) Sógornőmékhez költözött. Állítólag próbáltak többször is beszélni a fejével, de hiába. Élte "legény életét": dolgozott, udvarolt, utazgattak, stb. ...

2007.06.30. 20:12

Fanni :)

2007.06.30. 20:12

Az eszembe se jutott h a párom hátamögött csinálnék bármit is. /Sajnos ismeri az anyját és tudja h milyen/ Akkor jövőhéten összeszedem magam és felhívom a gyámhatóságot egyiknap... /mennyire más ez, mint egy vizsgadrukk/

2007.06.30. 17:43

Az ex anyjával, testvérével, sógorával (katona volt akkor) és azok pici gyermekével lakott egy lakásban. (Később anyósom hazaköltözött.) Sógornőmnek igyekeztem segíteni, eljártam neki boltba, vigyáztam a babára, ha dolga akadt, stb. Néha - gondolom direkt - előhozták és agyon dicsérték az ex előző barátnőjét, gondolom, a házasságunkat akarták ezzel megakadályozni.(Már bánom, hogy nem sikerült!) A nászútunk alatt többször is fel kellett hívni az anyósom, mert így akarta az ex. Anyósom háza üres volt, oda kellett költöznünk (addig mondogatta, amíg beleegyeztem - sajnos ). Ha az ő rokonságáról volt szó, nem lehetett vitatkozni, mindennek úgy kellett lenni, ahogy akarták, de ha haza szerettem volna menni, mindig kitaláltak valamit. Amikor terhes voltam, eldöntötték, h mi legyen a gyerekem neve. Amit én szerettem volna, azt nem lehetett (de én adtam Neki még egy keresztnevet, persze nem tetszett nekik). Közölték, h ne vegyünk babaruhákat, mert odaadják, ami a babájuké volt (persze más nemű lett a babám,de ez sem számított). Minden délután ott voltak, rendezték az udvart, a kertet, meg a gyerekem!, ha tartottam, kivették a kezemből, szó nélkül bementek a szobánkba, és átöltöztették, este fürdették, mintha ott sem lettem volna. Előfordult, hogy a sógornőm rám szólt, hogy tegyem a babakocsiba a gyereket, mert elviszi sétálni! Úgy elment, hogy nem hozta vissza szoptatásra sem, csak órákkal később...és nem szólhattam semmit. Ja, az új babakocsi se volt jó, azt is az övükét kellett használni! Ha a szüleim eljöttek, mindig fogták a babám, nehogy hozzájuk menjen. Amikor egyik közeli rokonom meghalt, és otthon is feketét hordtam, a sógornőm átjött, és futtában odaszólt, hogy: "de kifeketedtél!" Hát, ez nagyon szíven ütött! Amikor még terhes voltam, anyósom is, mi is választottunk tapétát, mindenki a saját szobájába...aztán szüleimtől kaptam bútort (amit mi választottunk), de a bútor nem fért be a mi szobánka, a nappaliba kellett tenni. Ez miatt az anyósom akkora patáriát csapott, hogy az ex elsírta magát, és még a szomszéd is átjött (jól lehordta, hogy nézze már meg mit csinál). Aztán egy ideig nyugi lett, de nem sokáig. A babámat tettem le aludni, amikor az ablak előtt az ex-szel beszélgetett, és egyszer csak azt hallom, hogy lek...áz 1x, 2x, ... hát akkor kimentem, és meg akartam mondani, hogy k.... ám a (eddig jutottam), akkor a fiára szólt, hogy vágjon pofon, és akkora pofont kaptam az extől, hogy ijedtemben elsírtam magam, és berohantam a fürdőbe, rátoltam a zárat. Az ajtót rám törte, és csak azért nem kaptam többet, mert az anyósom is megijedhetett, rászólt, hogy hagyjon, ne bántson. Ezt nem tudtam megemészteni, pár nap múlva szó nélkül elmentem szüleimhez a babámmal, de nem mondtam meg mi történt, pedig kérdezgettek, mert furcsa volt nekik, hogy annyi ideig ott vagyunk. Aztán jött egy hívás, hogy ha X ideig nem megyek vissza, akkor ne is menjek, és majd ez+az lesz. Visszamentünk. Szomszédaink megkérdezték, hogy sok szőlőt szüreteltünk? Tessék? - kérdeztem vissza, és elmondtam, mi volt. Utána is voltak viták (ált. anyósom és sógornőm miatt, mert mindenbe beleszóltak), de nem kaptam pofont. Mégsem éreztem jól magam, sokszor kértem, hogy költözzünk el, mert hiába csináltam meg a dolgokat, vagy nem tetszett, vagy anyósom is megcsinálta utánam. Hónapok múlva kaptunk egy lakást a munkahelyétől, amit úgy sikerült megvennünk, hogy a szüleim adtak pénzt befizetni+szoc.pol. két gyerekre+hitel. Anyósom semmit se adott, mindent a szüleim, és mi vettünk. Tudták, hogy elmegyünk. Délelőtt költöztünk, amikor anyósom dolgozott, nehogy megint cirkuszoljon. Anyósom és a sógornőmék 1 évig nem nyitották ránk az ajtót, persze nekünk minden délután menni kellett hozzá az ex kívánságára. Az én rokonaimhoz nem kellett menni. A második pofont már itt kaptam, mert meg mertem szólni az anyósomat. Aztán kiderült, hogy a közelben laknak a barátai, hívták sportolni. El is ment, csak utána nem haza, hanem a kocsmába mentek beszélgetni 1-1 üveg sör kíséretében, amit sikerült órák hosszat iszogatni. Szerencsére nem volt részeg sosem, de szóvá tettem, mert alig volt itthon. Hiába. Pár hónap múlva a sportolás helyett más rendszeres elfoglaltságot talált...szinte sosem volt otthon. Beíratkoztam iskolába, vigyáznia kellett a gyerekünkre. Nem is volt gond. 2 hónap után kiderült, hogy terhes vagyok, rá 2 hétre pedig bevéreztem. 10 napi kórházi vizsgálat után azt mondta az orvos, elhalt a baba. Megműtöttek. (Talán a sors akarta így, a kórházban találkoztam a volt barátnőjével, aki menyasszonya is volt. Összebarátkoztunk, megbeszéltünk néhány dolgot. Nagyon kedves volt.) Nagyon bántott a műtét, sokszor elsírtam magam. Suliba nem mentem, ő viszont eljárt otthonról, ketten voltunk a kisgyermekemmel. Jó egy év múlva megszületett 2. gyermekünk. Persze azt a nevet kellett adni Neki, amit már az első gyereknél kiválasztottak, ha fiú/lány lesz. Ezzel nem is volt gond, de amikor megtudta, h Neki is két keresztneve van, akkor elég dühös lett, de beletörődött. Anyukám jött segíteni néhány napig. Anyósomat nem hívtam, nem akartam, hogy ugyanaz legyen, mint az elsőnél. Eltelt néhány jónak mondható év, terhes lettem 3. gyermekünkkel. Ez nagy baj volt! El akarta vetetni velem! Napokig, hetekig győzködött, amíg lehetőség lett volna rá, de nem engedtem. Nagyon megbántott! De nekem kellett ez a gyerek is! És nem hagytam beleszólást a névválasztásba, Neki is két keresztneve van, mindkettőt én választottam. Úgy tűnt, végre minden rendben lesz. Közben anyósommal és sógornőmékkel is helyreállt a viszony egy ismerősének köszönhetően. A sógornőmék kifizették a házból, így kifizettük a lakást. A szüleim elindították egy gazdálkodásban, hogy jobb körülményeink legyenek, a cégnél máshova került, "új" munkatársai lettek, és sajnos új lehetőségei is. Amikor megtudtam, többször kértem, hogy ne csinálja. Ez miatt nagyon sokszor veszekedtünk. Aztán úgy tudtam, abbahagyta, kezdtem megnyugodni, aztán egy idő után kiderült, hogy nem hagyta abba. Egyre többet akadt dolga munkaidőn túl is. Gyanakodni kezdtem, mert mindig is "forró vérű" volt, a tapizás is természetes volt neki. Egyre kevesebbet voltunk "együtt", mert a viselkedése miatt nem tudtam magamhoz engedni, mintha egy védőburok vett volna körül. Többször erőszakosan közeledett, amíg el nem érte a célját, vagy sértődötten elment otthonról. Mindig volt mire fogni a távolléteket, hosszan tartó dolgokra. A mindjárt jövök is órák kérdése volt, mert mindig "összefutott" valakivel, pedig a "WC-re is kocsival járt". Alig volt otthon. Reggel korán ment, délben gyorsan megebédelt, ha végzett a munkával, hazaugrott fél-egy órára, és elment. Általában csak este jött haza, amikor a gyerekek már lefeküdtek. Hétvégeken is elment, de ha mégsem, akkor aludt, vagy filmet nézett, ha éppen "ráért", segített a házimunkában. A gyerekekkel alig foglalkozott. Ha kint rábíztam a gyerekeket, sokszor azt se tudta hol vannak, annyira beszélgetett, és elrendezte Őket chips-szel, nyalókával, jégkrémmel, ... Ezért inkább én voltam velük, amíg kicsik voltak. Így telt néhány év. Sokszor volt igazságtalan velem, pl.: ha nagy ritkán elmentünk valahova, mindig sietni kellett haza, mert neki dolga volt, vagy számonkérte, mire ment el a fizetés, pedig magamnak soha semmit nem vettem, azt is többször a fejemhez vágta, h a 3. gyerek nem is az övé, biztos a postás csinálta...és ezzel nagyon megbántott. Aztán egyre többször telefonált haza munkaidőben - persze a vonalas telefonra - akkor még nem tudtam, de ez ellenőrzés volt! Érdekelte, hogy mit csinálok, vagy azért, mert "nem ért rá" hazajönni ebédelni! Egyre több lett a munkahelyi buli is, amin neki mindig "kötelező volt" ott lenni -legalábbis ezt mondta. Amikor egy újabb munkahelyi buliból nem jött haza, amire szokott, elmentem utána...

2007.06.30. 16:37

Köszönönöm a felvilágosítást. Akkor az egyesület részére még egy pont, amiért esetleg érdemes küzdeni.... Ha a gyerek 3 éves koráig jár a gyes, és mellette lehet teljes munkaidőben dolgozni, akkor 1 éves kora előtt miért nem? A tgyás csak 6 hónapos koráig vehető igénybe. Ha vissza kell mennie a magára maradt szülőnek dolgozni, akkor miért kell elvenni a gyerektől az utolsó fillért is? 6 hónap lóg a levegőben..... (((( ha ezzel arra akarják kényszeríteni az anyukát, hogy maradjon vele otthon, akkor talán nem a fizi 75%-ában kellene a gyed-et megállapítani.... de javítsatok ki, ha rosszul látom a dolgokat Üdv és jó hétvégét mindenkinek! Zsuzsa

2007.06.30. 14:44

kiralybea@hivatal.kispest.hu ez a hivatalvezető e-mailje, a teljes neve: Dr. Király Beatrix  tel.: 347-4643, 347-4946 esetleg kérj egy időpontot tőle.jó? Kristine

2007.06.30. 14:42

Szia Fanni! azon gondolkodtam, hogy esetleg a pároddal kéne beszélni először. nem lehet? szívesen elmegyek veled a gyh-hoz, de szerintem nem kéne a párod háta mögött tenni ezt. ő mit szól anyukája viselkedéséhez?  1195 Bp., Városház tér 18-20., C.ép. I.em. 47-54.ez a gyámhiv. címe! ha beszéltél a pároddal, akkor jelentkezz, és megyünk. csak ne a háta mögött!!!!!ne legyen baj nálatok! üdv Kristine

2007.06.30. 11:09

Sziasztok! Fanni vagyok. Azért hallagattam eddig mert erősen gondolkoztam. Ugyanis még az is van h mi az anyósom egyik lakásában lakunk /van neki kb4/ és megijedtem h ha ilyen lépést teszek akkro ki rak minket, mivel már többször mondta mikor vmi nem tetszett h "nem muszáj itt lakni" de ugy gondolom h annálinkább elmegyek a gyámhivatalba és ha vki eljönn velem azt nagyon megköszönöm /néha nem tudok a sarkamra állni annyira amennyire kéne/

2007.06.29. 19:07

Kedves Zsuzsa! Van egy kis baj... a gyerek egy éves koráig nem dolgozhatsz, bármilyen ellátást kapsz... ez a törvény... miután lejár a TGYÁS és elviszed a bölcsibe, beszokik, akkor csak fizut kapsz az első szülinapjáig, mikoris megigényelhetetd a GYEST... Sajnálom... szerintem ez szemétség...

2007.06.28. 17:26

Márti, basszus!!!de mit is vártunk???ha nem ez lenne a hozzáállás, nem lenne szükség az egyesületre!!!!!!! nálunk most megent szüneteltetés van, de okt. 2-án már a büntetőügyben megidéztek tanuként. kíváncsi vagyok...bár pénz ebből nem lesz. most 218.000forinttal tartozik az ex, a mai napig... és megteheti, mert az a hivatalok-és mindenki más-hozzáállása a dologhoz, amit Te is leírtál. és én még csöndben maradok, tudván, kinek milyen sorsa van!ez legyen a legnagyobb bajom... de ez a fiam pénze, nem hagyom, nem hagyhatjuk annyiban!!!!!! remélem, hamar helyrehozzák a netedet! várunk ám nagyon! Kristine

[Friss hozzászólások] [586-567] [566-547] [546-527] [526-507] [506-487] [486-467] [466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]