Új bejegyzés Frissítés

2007.06.12. 21:25

Lányok! Egy kis siker: Ma sikerült elérnem, hogy csökkentsék a láthatást. Ebbe szerepet játszott az a levél, amit az anyukája írt, hogy a gyermek apja nem tudja elhelyezni Pesten a gyereket (mert szállón lakik) és anyagi helyzete sem engedi meg, hogy minden második héten Miskolcra utazzanak (és a szülők egészsége sem engedi meg, hogy állandóan segítsenek)... A bíró megkérdezte a továbbra is egész hétvégét követelő apukát hogy mégis hogy képzeli, hogy mi kéthetente bevisszük a gyereket csomaggal, aztán hazavisszük? Ő hol nézi a gyerek érdekeit? Ez onnan jött, hogy az ügyvédje azt mondta, én azért jelentettem fel testi sértésért és azért kezdtem bele az elhelyezési perbe (meg azért kértem a láthatás szabályozását), mert tönkre akarom tenni az apukát. Olyan is elhangzott, hogy azért ragaszkodom a láthatások betartásához, mert terhes számomra a gyermek (bár nem tudom, ha terhes, miért akarom csökkenteni a láthatás időtartamát). A lényeg, hogy a péntek 16:00 - vasárnap 18:00-ás láthatást (amit előtte megállapítottak), lecsökkentette szombat 9:00-18:00-ra... mert ez a bírói szokás... hogy 3-6 éves kor között csak egy napra mehet a gyerek... Viszont a nagymamában csalódtam. Három hete még azt kérdezte, hogy mikor mehet hozzájuk, már alig várják, most meg közölte, hogy holnap 3 hétre elutaznak (ezt akkor is tudta)... majd talán valamikor (júliusban én is itthon vagyok, augusztusban pedig már ovira készül... szeptembertől ovis, nem tudom mikor megy oda)...

2007.06.11. 21:10

Kislányok! Szeretném megosztani veletek Wéber Lászlóval (Szociális Innovációs Társulás vezetője) történt levélváltásunkat. Brüsszelről szólt a kezdet, de az egyesületé lett a vége:-) Engedélyt kaptam rá, hogy levele ránk eső részét a honlapra is kitehessük.   Derüs napot:-) nekem békés éjszakát:-) (Már megint éjjel dolgoztam:-( ) majorévi -- Eredeti üzenet -- Feladó: Wéber László Címzett: .............@primlista.hu Másolat: Elküldve: 2007.06.10 20:32 Téma: [hapn]Brüsszel Kedves Éva! Köszi a beszámolót. Ami pedig az egyesületet illeti: minden elismerésem! Beleolvastam a vendégkönyvbe és tudod mi jutott eszembe? A római légiók, pontosabban az erő, amit ők képviseltek a maguk korukban. A történeteiket, gondolataikat mesélő asszonyok valószínűleg sokunknál erősebbek, keményebbek, ez érezhető írásaikból. Biztos vagyok benne, hogy ezeket az erőket összeszervezve még erősebbek lesztek és meghódíthattok olyan területeket, amik eddig „érinthetetlenek” voltak számotokra. Éva, ha könnyek között is, de ti nagyon jól fogalmaztok. Ha kételkedtek is, gondoljatok néha a légiók idejéből származó szállóigére, s merítsetek belőle bátorságot: „Artes omnes perdocet paupertas!” (A szegénység minden mesterségre megtanít!) Üdv, Wéber László

2007.06.11. 16:50

Én úgy tudom, hogy van olyan, hogy tiszteletbeli tagság... tehát van aki tag (ő tevékenyen részt vesz a dolgokban és fizeti a tagdíjat) és van a tiszteletbeli tag... de erről az elnökségi ülésen biztos lesz szó... remélem... Zsu nem tudom, mire büszke az apa... nekünk holnap lesz a második tárgyalásunk ezügyben, közben kaptam egy levelet, melyet eredetileg a bíróságnak írtak visszadátumozva, hogy jelenlegi körülményei nem teszik lehetővé a láthatást... (mert nem tudja hol altatni... arra nem tér ki, hogy nem tud idejönni és megnézni)... kíváncsi leszek...

2007.06.11. 14:09

Kedves Zsu! Biztos találunk majd valamilyen lehetőséget, hogy Te is tudj csatlakozni. Az elnökségi ülésünkön erről is fogunk beszélni. A történeted ismerjük,l köszönjük segítséged, és továbbra is maradj velünk! Mártis

2007.06.11. 13:21

Viri! Nyugi, az én fiaimat az apjuk 10 éve nem látta! és nem miattam, hanem mert nem is érdekelte a sorsuk, egyáltalán... a múlt heti tárgyalásunkon, a bírónőre édes kettesbe várakozva pedig azt kérdezte, hogy nincs-e nálam fénykép.... ((( LOL.... merthogy olvasta az újságban a nagyobbik tanulmányi versenyeredményeit, és büszke rá... hogy mire föl, arra már nem tudott válaszolni... van ez így... vhogy azt érzem, hogy mindig a kiszálló másik félnek könnyebb, de hogy miért kell ennek így lennie, azt nem igazán értem... hogy én büszke vagyok a fiaimra, az egy dolog! na de ő???? ugyan már... zsudvardi

2007.06.11. 13:18

és mondjátok csak, mit tehet az, aki szíve szerint csatlakozna, szeretne is tenni valamit, de nem tudja a havi kért tagdíjat vállalni? max itt olvasgat, és sajnálja magát, vagy azért számíthat arra, hogy talán a többiek elérnek vmit, adott esetben helyette is... Zsu

2007.06.10. 21:31

Sziasztok! Csak egy kicsit osztanám itt a nem létező eszemet :) Szóval akik azt mondják, hogy nem mernek jelentkezni, azoknak szeretnék mondani valamit: Tedd meg! Ne magad miatt, a gyermeked miatt! Az exed úgysem tudja meg, az új barátnő sem... sőt... a hivatalok sem, mivel a tagok névsora a személyiségi jogok miatt titkos! Viszont így mi mondhatjuk azt, hogy egy tömeg áll mögöttünk... Mi 10en felvállaljuk a küzdelmet... ti lennétek a névtelen sereg... Egyébként én jelentgetem minden héten a gyámhivatalnál az exemet... mert fenyeget... állandóan (mármint mind az 5 alkalommal, mióta volt a tárgyalás)... Pénteken reggel voltam a gyámhivatalnál, ahol felvették a jegyzőkönyvet... majd délután kaptam egy levelet az exem anyjától, melyben a bírósággal közli, hogy a picifia nem tud a láthatási jogával élni körülményei miatt... azonban amint ezek elmúltak, élni fog vele... Kedden tárgyalásunk van... ismét... a gyerekét nem látta március vége óta... Viri

2007.06.10. 20:15

Sziasztok. Azt hiszem, mindekinek megvan a maga egyéni tragédiája. A boldog állapotból zuhantunk ki hosszabb idő után, ki váratlanul a boldogtalanság illetve a társtalanság állapotába. Társtalanul megbirkozni a feladatokkal nagyon nehéz. Szerencsés az, aki mellett ott áll a család többi tagja. Annak a legnehezebb, aki egymaga birkózik a nehézségekkel. De már eltökéltek voltunk, vagyunk és leszünk, hogy talpon maradunk. Egyik anyukának, a válást követően azt mondta az exe: 10 év mulva nézze meg őt, majd sarokháza lesz, az anyuka meg elzüllik és tönkre megy. Szóval nem jött be a jóslat. Annyi erő volt ebben az anyukában , hogy talpra tudott állni,igaz, hogy soha többet annyira nem bízott meg a férfinépben, hogy újra véglegesen lekösse magát. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy sokáig burkolózzunk be az Önsajnálatba. Le kell vetni, mert szólítaniak: Anyu. Innét pedig nincs más út, mint az, hogy Ő a legfontosabb , mindent és mindekit megelőz. Ezért írtam már a topicban is. Ha apuci elfelejt eljönni a láthatásra, ha nem él a szünetekre kapott jogával és nem viszi el a gyereket, ezt is a gyámhatóság tudtára kell adni. Most még nem tudnak mit kezdeni az ilyen bejelentésekkel, de előbb  vagy utább igenis kezdeni kell vele valamit.Ez csak egy lépés. Terveink között szerepel, hogy megkeressük az Országos Végrehajtói Kamara elnökségét és kérni fogjuk, fokozott figyelemmel kísérjék a meg nem fizetett tartásdíjak soron kívüli behajtásának sorsát. Van még tervünk, de ehhez nem csak néhányan kellenek, hanem TÖMEG , aki a hátunk mögött ott áll, ha " hivatalok packázásai-" val fogunk szemben állni. Gyerek tehát közénk, legyetek velünk és erősítsük, segítsük egymást. Én a Drusza voltam.

2007.06.10. 19:56

Szia Mary! szeretem a gyh. hozzáállását a dologhoz. én is hiába írtam, hogy a gyerek nem akart menni, nem kapok tartásdíjat, a ygerektől veszik el a büntetés miatt befizetendőket is...senkit nem érdekelt. ezért lettünk mi, az egyesület...hogy ezt ne tehessék meg. elég hangosak leszünk, muszáj, mint Évi is írta(nem írtál összevissza, Évi!!!). sajnos, a depit szerintem mind ismerjük, de nem engedhetjük meg magunknak már. muszáj kirángatni magunkat a gödörből, és a hullámvölgyekből is-épp ma voltam ilyenben, olvashatod is lejjebb, de már jobb. nem mondom, hogy sose lesz többet, de én avgyok az erősebb!!!már tudom. remélem, Mary, te is! na, lépek lassan, jön a vihar... szép estét nektek! Kristine

2007.06.10. 19:13

Sziasztok! Szomorúan olvasom, hogy vannak nálunk sokkal - nagyon sokkal rosszabb helyzetben lévők is. Igazán figyelemre méltó a talpraesettségetek. Meg kell mondjam, én katolikus létemre úgy gondoltam, hogy ha én nem ártok senkinek, akkor másnak sincs oka ártani nekem...és ez a tévhitem hozta rám a bajt, mert nem tudtam feldolgozni, hogy elhagytak egy másik nő miatt. Annyira érthetetlen volt számomra, hogy úgy éreztem beleőrülök...nem tudtam a munkámra koncentrálni, ha otthon voltam, begubóztam, éssokat sírtam, ha elmentünk társaságba, nem tudtam beszélgetni. Aztán amikor már nyugtatót akartak szedetni velem, és orvost akartak hívni, akkor azt mondtam, elég volt! Nem ér meg egy férfi sem annyit, hogy tönkretegyem magam, és a gyerekeimet is. Akkor eldöntöttem, hogy nem létezik a számomra. De egyre többször jelenkezett, vitte volna a gyerekeket, akik nem mentek. A válás után többször fel is jelentett emiatt a Gyámhatóságon...még abból a kevésből is büntetést fizettem. Nagyon kevés pénzből élünk azóta is, jobban mondva kevés marad a megélhetésre. De most már járnak a gyerekek láthatásra, így többször kapnak ezt-azt. A baj csak az nekem, amit lentebb már leírtam. És ezekre a kérdéseimre sehol sem találtam választ. (Persze voltak egyéb dolgok is, amiket nem szeretnék leírni, amik az ún. depihez vezettek nálam.) Mary

2007.06.10. 16:34

Sziasztok! Ritkán esik meg velem, hogy a döbbenettől nem tudok mit mondani. Nagy levegőt vettem és most elmondom amit gondolok. Először: Az élet egyedi és megismételhetetlen. Aki Istenben hisz, annak a gondolataiban fel sem merülhet hogy minek él. Akinek gyereke van, hogy tovább lépjek ,annak kötelessége az, hogy mindent megtegyen önmagáért, hogy azután a gyerekéért, illetve gyerekeiért megtehessen. Nekünk mindent bírni kell. Bírni akkor is, ha betegek vagyunk, ha dupla műszakban dolgozunk,hogy a gyerekeinket akkor is eltartsuk,ha az apuka nem teljesíti kötelezettségét. Ehhez el kell fogadni magunkat, így a küzdelmes életünkkel együtt, azt, hogy jelenleg küzdeni kell a gyermekünk apjával. Küzdeni a tartásdíjért, azért, hogy az apuka vegye észre, hogy van egy vagy két gyönyörű gyereke. Az élet a küzdés maga mondta Vörösmarty. Igen , ezért vállaltunk közösséget, mert együtt többek vagyunk.Ha mindenki magában van, csak gyenge fűszál az ember, ha sokan küdünk egy cél érdekében erőssé válunk.  El kell hinnetek, hogy EGYÜTT erősek vagyunk és az összefogásunkkal végül elérjük, amit akarunk.Emlékeztek a gyerekkori játékra az "adj király katonát"-ra Ott is egy katonának mondtuk összekapaszkodva : Szakíts ha bírsz!!. Hát itt is ilyen erőpróba előtt állunk. Mondjuk a szembeállóknak: Szakíts , ha bírsz. Nem fog velünk bírni, mert egyedül sokunk ellen nem tehet semmit.Nem holnap, vagy holnapután jön meg a siker, de eredményesek leszünk, és ezért minél többen lépünk fel a céljainkért, annál sikeresebb lesz a küzdelem. Na azt hiszen elég sok butaságot összehordtam. Éva a másik

2007.06.10. 15:52

na, most meg az aláírás maradt le, előző is, most is: Kristine

2007.06.10. 15:52

nem sokkalhatta, sokkolhatta, csak nem látok a könnyeimtől. szar ezt újra felidézni, a tárgyaláson is ilyen volt, amikor megint el kellett mesélni a fenyegetéseket. de EL KELL MONDANI, mert nem fog változni semmi, amíg némák vagyunk!!!!

2007.06.10. 15:50

minél többen leszünk, annál erősebbek leszünk, és aki netán még félne, megvédjük...ha nem mertek lépni, depisek lesztek-ezt is átéltem...meg azt is, hogy az erkélyen állva más utat nem láttam, csak azt: ugrás, és legyen vége. de nem, nem engedem a srácokat idegenek közt felnőni. és ha már a gyerekek: nekik sem jó egy depis, halni vágyó anya. én sajnos nem vagyok jó anya, mert a gyerekeim sokszor látták, hogy kivagyok. de már nem, már azt látják, hogy a legnagyobb kakiból is van kiút. talán jó példa lesz nekik ez később, ami most sokkalhatta őket valamelyest. NÓRIKA, köszi, hogy vagy, és segítettél AKKOR(is)!!!! Kristine

2007.06.10. 15:46

sziasztok! Lili, első sorban neked nagyon sok kitartást kívánok ennyi pici gyerekhez! nem semmi, az biztos. Évi, mindig vannak és lesznek olyanok, akik félnek az extől. nekik azt tudom tanácsolni, amit nekem tanácsolt egy kedves rendőrnő, amikor annyira féltem, hogy az utcára nem mertem kimenni, mert a kicsim apja olyanokkal fenyegetett, hogy hátbalő, agyonveret, eltöreti a kezem-lábam. nem egy feljelentést tettem, volt olyan, hogy kihívtam a rendőröket, mert nem mertem elmenni itthonról. na, de bvisszatérve a dologra: azt mondta a rendőrnő: határozott fellépés, és nem fogja folytatni a fenyegetőzést. én a drasztikus megoldást választottam: közöltem az exszel, oké, b...meg, ölj meg, lesz.rom, legalább vége lesz, de a gyereked intézetben fog felnőni. kb. ilyen stílusban. azóta csend van(igaz, most épp börtönben van-nem csak a feljelentésből esetlegesen született ítélet miatt...).a nagyom apja megpróbált megfojtani, megvédtem magam. azóta tudom, fizikailag nem bánthat senki. ami a kicsi apjával történt, és kimásztam belőle, azóta tudom: lelkileg sem!erős vagyok, mert túl kellett élnem. ami nem öl meg, erősebbé tesz. ez így van. csak azt nem mondta senki, hogy a keménység nehéz...nehezen engedsz magadhoz közel bárkit...nehezen bízol újra valakiben... Évi, lehet, nem ilyen válaszra gondoltál, de ezt most le kellett írnom. arra bíztatok mindenkit: ne lássa az ex, hogy meg tud félemlíteni. légy kemény, csak ezt lássa. aztán, ha nem látja, lehet sírni(kell is).ha azt látja, nem tud megfélemlíteni(esetleg azért sem, mert nem vagy egyedül) akkor megunja. együtt meg még erősebbek leszünk, és aki nagyon tart az exétől, jöhet hozzám bátorság tanfolyamra:-) meg sírni is... Kristine

2007.06.08. 18:24

Lili! Köszönjük az őszinte szavakat! Köszönjük, hogy érdemesnek tartottál bennünket arra, hogy mindezt megoszd velünk. Egyetlen egy dolog nem fér a fejembe. Mitől féltek? Emlékezzetek rá, évekkel ezelőtt a bántalmazott nők is hogy rejtegették szörnyű titkaikat, s ma már, hála a civil összefogásnak, aki meg tud szólalni, annak segíteni is tudnak. Nagyon úgy érzem, hogy elsősorban szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a szegénység ilyen formájának előfordulását ne mi, a magáramaradt szülők, hanem a családot cserbenhagyók szégyene legyen. S ezt a mi buksinkba kellene kezdeni. Volt idő, amikor én sem tudtam beszélni a gondjaimról, az anyagi problémáimról, s mi lett a vége? A hajléktalanság szele, a perifériára szorulás. Amiről nem beszélünk, az nincs? Szerintetek ez a járható út? Egyszer azt tanultam, segítséget csak annak lehet adni, aki elfogadja. Nyújtjuk a segítő kezünket! Képesek vagyunk összekapaszkodva, egymást erősítve kiharcolni gyermekeink részére az élhetőbb jövőt? Fjd meg a kezem, s a tiédet is egyszer megfogja valaki, s egyszer az övébe kapaszkodik a következő. Nekünk ez az út jutott. Éljünk vele! majorévi (aki elsőnek nyújtotta a kezét...)

2007.06.08. 01:25

Sziasztok! Íme, az én szorim: 3 éve szakítottam a nagy szerelmemmel, és nagyon fájt a lelkem. A szakítás után pár héttel megismerkedtem egy elvált férival, aki teljesen ki volt borulva, mert a bíróság a házasságából származó gyermekét a volt feleségének ítélte (természetesen). Egymásra találtunk, egymásba kapaszkodtunk. Hamar kialvó lángokhoz hasonlító szerelem. Másfél hónap múlva terhes lettem. A terhességet jól viseltem fizikailag, lelkileg nagyon nehezen, mert ekkor ébredtem rá, hogy még nagyon a másik fiúhoz húznék. Hogy ne féjjon annyira, terápiába jártam a terhesség alatt és a Kisfiam születése után is. Reménykedtem, hogy ha elég ügyes vagyok, talán a gyermekem apjával is minden szinten jól működő pár lehetünk. Mikor féléves volt a Kisfiú, újra teherbe estem. Örömmel vártuk a kistestvért, aztán az első ultrahangon kiderült, hogy ketten vannak, a továbbiakon pedig, hogy két Kislány... Én nagyon vártam őket, a "párom", akire egyre inkább kezdtem rácsodálkozni, és ráébredni, hogy nagyon gázos dolgai vannak, kevésbé. A Leányok születése után az apuka "bekattant", és olyan dolgokat kezdett el mondani, amiket egy idő után nem toleráltam tovább, és elköltöztem. Nem panaszkodom, a nagypapám üresen álló, számunkra felújított lakásában tudtunk landolni. Békében nevelgetem a kétévesemet és az egyéveseimet, rokonok, barátok, bébiszitterek segítségével. Anyagilag támogatnak a szüleim, nagyszüleim. A gyermekek apja nem érzi kötelességének, hogy bennünket támogasson. Mivel vásárlási mániás, ruhát, cipőt, apróságokat vesz a gyerekeknek, de pénzt nemigen ad. A szüleim nagyon rendesek, de már kezdenek torkig lenni azzal, hogy ők tartanak el. Volt bírosági tárgyalás, hál'Istennek hosszas rábeszélésemre eljött az apuka, meg fogom kapni a kizárólagos felügyeleti jogot, megállapodtunk a láthatásban és megígért egy viszonylag magas összeget, amit úgysem tud kifizetni. Mi lesz itt? Jólesett kiírni magamból a történetünket. Remélem, senki nem ismert ránk. Mindenkinek üdvözlet Lili

2007.06.03. 10:01

Druszám! A hozzászólás teljesen helyén való volt! Sőt! Ennek kapcsán bátorítani szeretnék mindenkit, hogy megossza velünk gondolatait, véleményét. Csak a lemaradt neved hiányoltam:-) Gyűlik az anyag az elnökségi ülésre. pusza majorévi

2007.06.03. 08:50

Szia Major Évi! Nekem szól az üzenet. Mikor már rákattintottam a küldésre, akkor vettem észre, hogy lemaradt a nevem. Szóval a hosszú monológ- Major Évi előtti beírás - az én gépemről származik.Amit meg még ezzel kapcsolatban mondani szeretnék, megmondom személyesen. Éva a másik.

2007.06.02. 22:39

Unom magam, s bizos Ti is unjátok már a kotnyeleskedésem. Mégis szólnom kell! Kérek minden kedves hozzászólót, annyit tegyen meg, hogy ha valami véleménye, hozzászólása van, legalább egy nevet tüntessen fel, ahol felvehetjük Vele a kapcsolatot. Higyjétek el, nem azért kérem ezt, mert azonosítani szeretném a hozzászólót, hanem azért, mert úgy érzem, a kapcsolatfelvétel előre mozdíthatja a megoldásra váró problémát. Köszi Major Éva (egyesületi elnök)

[Friss hozzászólások] [586-567] [566-547] [546-527] [526-507] [506-487] [486-467] [466-447] [446-427] [426-407] [406-387] [386-367] [366-347] [346-327] [326-307] [306-287] [286-267] [266-247] [246-227] [226-207] [206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]