Kedves Mihály! Az élet úgy van kitalálva, hogy a születésünket is, a halálunkat is egyedül, és nem magányosan kell végigcsinálni. Persze lehetnek segítőink, de a feladat egyedül a sajátátja mindenkinek. A két nagy egyszemélyes út közben vannak magányos és társas időszakaink. Egy biztos, akik itt megnyilatkoznak, akik csatlakoztak ehhez az egyesülethez, azok emelt fővel, egyedül, de nem magányosan élik az életüket. Velünk vannak a gyermekeink mosolya, öröme, bánata. Azok a szülők pedig, akik képtelenek a párbeszédre, azok szegényebbek lesznek a gyermekük hiányával. S bár - lehet, hogy pár nélküli létet választottam, úgy érzem, nem a saját kényelmem szeretete, hanem a gyerekeim szeretete vezérelt. Elég sajátos megközelítés, hogy azért nem választok párt, hogy az ex fizesse a kedvteléseimet. Inkább válasszak egy balekot, aki Helyetted, vagy más helyett álljon helyt a Te gyerekedért. Erre a filozófiára csak olyan emberek képesek büszkék lenni, akik számára a gyerekvállalás csak megbotlás, véletlen baleset, uram bocsá' felejthető epizód az életében.
Köszi, hogy megosztottad velünk különös látásmódod. De! Bocsáss meg, nem fogok/fogunk a Téged "megillető" tisztelettel felnézni Rád.
Major Éva az egyesület elnöke
2010.09.18. 14:45
Kristine
Mihály, te valamit nagyon félreolvastál :)
2010.09.18. 14:32
Mihály
Lányok, mindenkinek könnyebb egyedül élnie és nem elviselnie további személyek (családtagok) szeszélyeit.
De már így is elég magányos ez a világ. Vagy mindenki a gyerekével öregszik majd meg?
És velük mi lesz? Mi lesz veletek amikor öregek lesztek és a gyermekeitek a saját életüket akarják majd élni? Már most olyan sok problémát okoz ez az emberi kapcsolatokban, pedig még fel sem nőtttek az egyedül élő anyák gyermekeinek tömegei.
Miért kell az egyedüli létet még tovább propagálni. Azért mert ti kiégtetek? Soha-soha nem fogtok kényelemben élni. Sehol a földön nem él jól, aki egyedül él. De aki anyagilag jól él, az is magányosan hal meg és majd hetek múlva találnak rá.
Tessék megtanulni elviselni a másikat, és akkor majd könnyebb lesz az élet. Sok férfi is magányos. Csak az nem talál magának aki nem akar. Az pedig ne az exével fizettesse meg ezt a luxust. Fizessen maga a kényelméért. A gyermeke pedig ha nélkülözik, mondja majd el neki, hogy de nekem így volt kényelmesebb.
Én is köszöntelek köztünk...
Nem mindenki fizet nagyon sok pénzt vagy a fizetése 20-30-50%-át az exének... az én exem pl 15e Ft-ot keres. Én gyeden vagyok a másodikkal... az ovi 10.000 Ft (állami), a gyerek idén már csak takewondora jár, mert imádja (talán, mikor megkapjuk az önkormányzati kedvezményt, jut majd az úszásra is). Az is 3200 Ft havonta (plusz ebben a hónapban kellett új ruhát és balesetbiztosítást is fizetni).
A férjem előtt jártam egy olyan úrral, aki rendszeresen fizetet. Volt olyan hónap, hogy kétszer vonták le a minimumösszeget, mert céget váltott és abban a hónapban megkapta az előző havi munkabérét, majd a kilépéskori elszámolást...
Ők tudtak egymással beszélni...
Van, akik nem.
A gyereket nem lehet csak úgy kivinni az országból a másik szülő tudta nélkül. Ha mégis megteszi az egyik szülő, akkor büntetőjogi vétséget követ el. Amit lehet tenni. A gyámhivatalhoz menni és kérni anyukát rajtuk keresztül, hogy jelentkezzen (ők pl megkereshetik a gyerekek védőnőjét és dokiját, akiknek elvileg tudniuk kellene róla). Angliában súlyosan büntetik mindkét felet...
Ezen kívül, ha apukának nincs munkája, vagy amint megszületett a legkisebb, a bíróságnál lehet kérni csökkentést. Addig is nyitni egy külön számlát és arra rátenni ezt a pénzt, mert anyuka bármikor dönthet úgy, hogy mégis kell neki...
Egyébként gyönyörű szülést kívánok... és kitartást.
2010.09.17. 10:30
Kristine
Datica, egy éven túli tartózkodás a gyerekkel csak a külön élő szülő tudtával, engedélyével és a láthatások megállapításával(hisz valószínű nem fog menni az addigi rendszeres kapcs. tartás, így a szünetekbenit kell "fölturbózni", plusz megegyezni a gyermek utaztatásának költségéről, ill. hogy azt a külföldre távozó szülő fizesse, ne az, aki maradt itthon).rövidebb tartózkodást nem köteles a szülő bejelenteni, ha a láthatásokat ez nem akadályozza. pl. elviheti egy 10 napos nyaralásra, ha a külön élő szülő pl. két heti láthatása nem esik bele, ill. a cserét jelezte előre és pótolja. visszajött td: szerintem be kéne tenni egy külön számlára vagy külön fiókba, nehogy aztán anyuka követelje visszamenően. a "nem kereste" értesítéseket el kell tenni, kérésre fénymásolatot adni a bíróság felé. eredetit nem kiadni a kezetekből. de ez minden iratra vonatkozik :)vannak elvakult szülők, akik a gyerekben csak pénzkereseti forrást látnak, ezektől mi élesen elhatárolódunk.
a táblázat, melyet ennyit szídnak(elvált apák :D), csak egy iránymutató, senkinek nem kötelező ennyit kérni, csak egy minta :) mégis szeret minden elvált apuka ezen lovagolni, és anyázni...de leülni velünk beszélgetni, azt nem...hmmm. azért ez elgondolkodtató.
Amikor még volt munkája a férjemnek, akkor én is személyesen többször adtam fel tartásdíjat postán az exé-nek, de egy jó ideje "nem kereste" jelzéssel jött vissza. Állítólag, egy egyik napról a másikra kiment Angliába a gyerekekkel, csak az apjuknak felejtett el szólni. Szabad ilyent egyáltalán eltitkolni?
Örülök, hogy "megszólítasz". Ha Te csak 20 e ft-ot kapsz, akkor sejted, hogy nem rád gondoltam. És egyetértek, hogy neked több járna, haz ex-ed külföldön jól keres.
A párom most nem fizet, mert munka és már jövedelem nélküli is egyben. Akkor itt is megkérdezem.Talán nekem, a "háromgyerekesnek" kéne fizetnem az exé-nek? Egyébként, ha elválnék véletlenül, nekem eszembe sem jutna többet kérni, mint amennyi jár. Tehát, mivel 5 gyereke lesz a páromnak nemsokára, ebből nálam 3, akkor nem akarnék összesen 30%-nál több tartásdíjat.
A bíró olyasmire nem hívhatja fel a figyelmet, hogy ki mennyi gyereket "csináljon", mert egyrészt köze, másrészt joga sincs hozzá. A "gyerekcsinálónak" viszont emberi joga annyit csinálni, amennyit akart. Jó, persze mondani mondhata bíró, amit akar, de nem szankcionálhatja, pl. olyannal, hogy 50 %-ot egy, az általa jogosan gyernek ítéli oda. Volt már ilyen első fokon, nem nálunk. Kérdeztem is, hogy be volt rúgva az a bíró? Persze a 2.fok megváltoztatta és 3-felé osztotta az 50%-ot, ahogy kell, mert 3 gyermeke volt összesen a "gyerekcsináló" apának.
Félreértés ne essék, én senkit nem megbántani akartam, csak szerintem a reális követelések könnyebben teljesülnek.
2010.09.17. 05:16
Kristine
Datica, ha a munkabérem lenne az a havi 20 ezer, hát nagy kakiban lennék. nem, nem munkabér, a gyerek tartásához való hozzájárulás. gyerekszám növelése: té exemnek a bíróság hívta fel a figyelmét:(idézem) kedves uram, annyi gyereket kell csinálni, amennyit el tud tartani. egyenlően, szó nincs arról, hogy egyiknek jóval többet kéne adni a másik rovására. az 50%-ig való terhelés természetes, hisz ha családban él az apa, akkor ennyit simán elköltenek a gyerekekre. ez egy gyereknél valószínű kevesebb. az én exem pl. Angliában dolgozik évek óta. tuti nem 100000 ft-t keres, ami alapján anno a 20%-ot ítélték(2006-ban).
a legtöbb apa amikor kilép a kapcsolatból, eszébe sem jut felvállalni azt, hogy nála legyen a gyerek elhelyezve.az elvált apákon ismerek 2 kivételt, aki szeretné nagyon. téged is olvastalak ott, és igen, úgy érzem, hogy a te párod is fizet az exének, ami neked nem nagyon tetszik. de ettől még kíváncsiak vagyunka véleményedre, és kérlek, hogy maradj, ismerd meg a másik oldalt is. én is ezért olvasgatok pl. a fenti weboldalon.
többször szerettünk volna a fenti egyesülettel összefogni, elzárkóztak ez elől. beszélgetni sem akartak velünk.. pedig jó lenne összefognunk, hisz az érdek valahol közös. nem?
Sziasztok!
Lehet, hogy nem leszek népszerű, de a leírom a gondolataimat.
Olvastam a cikket. Szerintem egyáltalán nem alacsony a 15-25%, valamint a max. 50%-ig való terhelhetőség az összes tartásigény vonatkozásában. Egyáltalán nem az! Hanem a fizetések az alacsonyak. Számoljuk már ki, hogy mennyi marad adott esetben egy minimálbérből! Mert tényleg van akinek csak a minimálbér a jövedelme. A kötelezett vagyoni helyzete az tényleg más. Azzal egyetérek, hogy vizsgálni kéne.
A több gyerek esete.Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az eltartott gyermekek közt különbséget kéne tenni, mert a tartásra jogosult gyerek esetleg jobb körülményekhez volt szokva, amikor a szülők még együtt voltak? Na meg amikor még "egyke" volt, -persze. Ha a családban született volna 1,2,3 stb.kisebb testvére, akkor is osztoznia kéne a testvéreivel. Nem? Vagy maradjon a tartásíj ugyanannyi, mint amikor még egy gyereke volt a tartásra kötelezettnek, és aztán "csak saját felelősségre" vállahasson még gyermeket? Szóval, ha olyan borzasztó ötlete támadna, hogy még családot szeretne esetleg, azt csak "saját felelősségre" tehesse?
Itt jegyzem meg, hogy én családban nevelek 2, de nemsokára 3 gyereket.(Szeptember végén fogok szülni.) Nálunk kb. max. 35 e Ft/hó jut a gyerekekre külön-külön.(Ha GYED-en leszek ennyi se fog jutni.) Az évente mennyi is? Hát nem 1 millió...
Meg az az indok, hogy miért is nem kéne a gondozó szülőnek hozzátenni ugyanannyit...Mert, hogy ő dolgozik a gyerekre...Jól értettem? Akkor a tartásdíj az ő munkabére is egyben
Kedden a BLIKK NŐK című lapban megjelent egy cikk, melyben a mi véleményünket is olvashatjátok! A cikk teljes terjedelmében elolvasható honlapunkon is a híreink menűpont alatt, vagy a linken: figyeljrank.gportal.hu/gindex.php
Tudjuk, hogy a cikk ismét sok olvasónál "kiveri a biiztosítékot", sokan hárítják, túlzásnak tarják, amit mi állítunk, de amikor arra kerülne a sor, hogy az elégedetlenkedők is bebizonytsák hogy ők is kellően kiveszik a részüket a gyermekek körüli teendőkből, bizony sokukba beleszorul a szó. Tisztelet a kivételnek, mert azért olyan is akad!
A fejlesztéseknek köszönhetően lehetőség van az olvasott cikhez vélemény fűzni, beszélgetni róla! Szeretnénk kérni, hogy ha Nektek is van véleményetek az olvasottakkal kapcsolatban, akkor azt osszátok meg velünk!
Mártis
2010.09.16. 20:34
majorévi
Mona! Sajnos nem élhettem az ígéretemmel, hogy amint választ kapok, jelentkezem. Nem kaptam választ: azóta sem-((( A gyt-vel kapcsolatban pedig annyit, hogy nem veszett fejsze nyele, ha 6 havonta elballagsz a rendőrségre (akár folyamatban van az előző feljelentésed, akár nem), és amíg a gyerekek nem lesznek családi pótlékból "kinőttek", addig rendszeresen feljelentést teszel. Ha végre bírósági ítélet születik, mész a végrehajtóhoz! És ha a végrehajtó sem hajt be semmit, újra és újra 6 havonta ballagsz. Ha börtön ítélet születik, akkor a végrehajtónak bejelented, hogy a rabkereset is behajtható! Na és a munkanélküli és a táppénz is! Egyszer csak nyugdíjba megy az a jó ember, és a nyugdíj is végrehajtható! Idővel fizetnie kell, ha kitartó vagy!!!!!
Ami lemaradt - a teljes gyt.- elmaradása 1014000ft tudom hogy erre már keresztet vethetek és azt is tudom hogy az utolsó 6 hónapot nézik a rendőrségen.
Sajnos a hejzetem még mindig a régi! Az exem még mindig nem fizet gyt. és május óta nem is érdeklődik a gyerekek felől. Két hete a nagymama írt sms-t, hogy 18-19-én jönnek a gyerekekért én nem válaszpltam mivel mondták hogy a nagymamának nem vagyok köteles odadani őket. Azóta nem is jelentkeztek. Voltam a gyámhivatalban, hogy feljegyezzék azt hogy az apa nem jön látogatni a lányait csak épp amikor eszébe jut 4-5-6-havonta addig nem is hívja őket csak előtte 1-2-héttel. Azt a választ kaptam hogy öröljek neki ha nem jön ne piszkáljam ne kötözködjek azzal hogy eljárást indítok ellene mert nem jön a gyerekekért. Én csak annyit akartam hogy legyen nyoma annak hogy egyáltalán nem érdekli a lányai, mivel azt mondták hogy ha nem jár rendszeresen legalább havonta akkor 6-éves korukban sem viheti majd el a lányokat ottalvásra / bevallom nagyon örülnék neki / . A gyt.-végrehajtásra adtam kaptam belle 10022ft-ot utána lezárták mivel otthagyta a munkahelyét, hogy ne vonják tőle a gyt. . Feljelentettem a rendőrségen a gyt.-nem fuzetése miatt, be is hívtak tanunak és mondta a százados asszony felhívta az exemet hogy be kell majd neki is menni meghalgatásra . Teljesen fel volt háborodva és megkérte a százados asszonyt hogy álítsanak már le mert állandóan feljelentgetem. Én már sokszor próbáltam megegyezni az exemmel a gyt.-vel kapcsolatban hivatalosan 13000-13000ft gyerekenként. Felajánlottam neki azt is hogy ha nincs úgy pénze de legalább 5000ft.ot tudna fizetni már az is jó lenne vagy legalább az ovaodáztatásban segítene de semmi eredménye. Pedig nevetséges összeg az az 5000ft a 26000ft-hoz képest.
Évi! Szeretném kérdezni hogy van e valami eredmény a levelemmel kapcsolatban amit még tavaly küldtem?
További szép napot mindenkinek!!
2010.09.14. 07:41
majorévi
Lányok!
Óriási a tévedés! Unokatartásra az kötelezhető, aki a családot elhagyó szülővel életvitelszerüen él együtt! Tehát az a nagyszülő, akivel anyuka/apuka együtt él! De ez is csak akkor, ha a szülő nem, de a nagyszülő képes a gyerektartás megfizetésére.
A láthatás viszont tudjátok, anyának/apának kötelessége, a gyereknek joga. Na és a nagyszülőnek is joga!!! Nincs olyan, hogy ha az ex 2 hetente látja, engem is megillet a 2 hetentehétvége, akkor a nagyszülő mehet a levesbe! Meg kell oldani a nagyszülői láthatást!!! Akár hétközben is. Ha veszélyeztetve látod a gyerek kapcsolatát Veled a nagyszülők miatt, akkor kérheted a gyermekjólétiseket/családsegitősöket a mediátori szerepre. (Csak az Ő jelenlétükben lehet láthatás). De kizárni a nagyszülőt csak nagyon indokolt esetben lehet.
majorévi
2010.09.14. 06:31
Kristine
R!
ha te elviszed a gyereket a szüleidhez, illetve hagyod, hogy menjenek hozzá, akkor nem fognak megítélni külön láthatást. nincs valamilyen bizonyítékod a nyárra? iasmerősök? felvételek, mailek? mert akkor ezeket vidd magaddal, hogy bizonyítani tudd, hogy a nagyszülőkkel volt a kislány nyáron. fizetni nem kötelesek tudtommal, de amikor náluk van a gyerek, el kell őt lássák tisztességesen.
apuka nincs a képben? neki nincs láthatása? írtad, h. egyedül neveled, de ha apának van mondjuk 2 hetente láthatása, akkor neked is ennyit kell biztosítani, így a szüleidnek nem lesz hétvégi láthatása.
Az lenne a kérdésem, hogy létezik-e unokatarás. Egyedül nevelem kislányomat. Mjusbna költöztem el a szüleimtől. Azóta nem szállnka le Rólam. Nem lehetett velük már bírni az együttélést , és nehezen viselik, hogy nem szólhatak többet bele az életembe. Családsegítőhöz mentek, ahova ma behívtak. Meg is jelentem, nehogy az legyen, hogy enm működöm együtt. Aztán két hét múlva összeülünk Apámmal, és a Családsegítős Hölgyel, hogy elmondjam a feltételeimet, mit kell tennie ahhoz, hogy láthassák az uokát. Egész nyáron lent volt náluk, mégis mindenkinek azt hazudják, hogy nem engedem le.Ráadsul mikor a Kislányom hazajött, azt mondta, hogy a PApa é a Mama szernt Büdös kurva vagyok, utáljon engem, és ha nem engedem le hozzájuk, akkor szökjön le, vagy ha nem engedek meg neki vmit, akkor hisztériázzon, dobáljon szét mindent a szobájában, törjön zúzzon. Ez csak egy a rengeteg dolog közül. ezer baj van velük, pszichológushoz kellen járiuk. Ketten maradtak, de csak a hitel tartja őket össze , így az életem akarják megkeseríteni.
A gyámügyön azt mondták, hogy közelezhetnek rá engem, hogy havi egy hétégére elengedjem a láyomat hozzájuk. Ha betudom bizonyítani, hogy rossz hatással vannak a gyerekre, akkor csak havi egy alkalommal, pár óra erejéig láthatják, a felügyeletem mellett.
Szeretném tudni, hogy igényelhető ebben az esetben unoatartás ?
2009.05.11 11:21
Bea
„Melinda! szió,van olyan törvény,hogy ha az apa/történetesen/ nem fizet gyt-t,akkor beadhatod az igényed unoka tartás címen,és akkor a nagyszülő/k/nek kell fizetni.Annak a menetét nem tudom,ebbe nem is bonyolódtam bele,bíró szólt,hogy ilyen van.
Ezt azért nem merem meglépni,mert az apai nagyszülők elég brutálisak.Volt hogy a kedves nagypapa a saját fiát/aki az exem/ hátba lőtta légpuskával,a veje álkapcsát meg úgy eltörte,hogy hónapokig volt kórházba,mire normális ábrázatot csináltak neki.Ha én unokatartásra köteleztetném,talán még a házat is ránk gyújtaná.
A jogsegély jár, ez nem vitás, csak ahogy Gabi is írja: nemigen tudnak(akarnak) vállalni peres ügyet :(
Kristine!
Kiírtam, de a biztonság kedvéért ide is beírom: nyafika78@freemail.hu. És előre is köszönöm. Mert 3at sikerült elérnem, de peres ügyet egy sem vállal. 4et meg el sem tudtam érni több nap alatt sem :(
Gabi!
Húúú, azt nem tudom :( Esetleg kérdezd meg az ügyvédedet, hátha tudja. De jövő héten rákérdezek a könyvelőmtől, hogy melyik osztály az illetékes ebben. De ha más nem a bíróság kérésére kötelesek lesznek kiadni.
2010.09.11. 10:04
Gabi
Nyafika, köszönöm! Melyik osztálynak, kinek írjak, mert az ügyfélszolgálatuk szintén azzal küldött el, hogy nekem nem adhat ki ilyen személyes adatokat!?
Én is nagyon nehezen találtam ügyvédet, mert a jogsegélyesek vagy nagyon leterheltek, vagy nem éri meg foglalkozni az ilyen ügyekkkel! A fellebbezés megírásában segítenek ott helyben is ingyen, mert első körben én is ügyvéd nélkül próbálkoztam. A tárgyalásra én úgy tapasztaltam, hogy sajnos nagyon is kell az ügyvéd!